Edzőtábor

2022.08.15. 12:00

Az ajkai rockisok bíznak a sikeres folytatásban

Elkezdték a felkészülést a következő évadra a Dinamik Rock and Roll Klub táncosai. A kicsiknek augusztus első hetében a Civilházban, a nagyoknak a Bánki iskola tornatermében a második héten tartották az edzőtábort.

Tisler Anna

Forrás: Gyarmati László/Napló

Horváthné Baráth Piroska edzőtől megtudtuk, hogy a versenyzők listáján lesz változás, a legeredményesebbek közül négyen májusban érettségiztek, és vidéki egyetemen folytatják tanulmányaikat. Az órarendjüktől függ, hogy haza tudnak-e járni edzésre. Hangsúlyt fektetnek az utánpótlás kinevelésére, ezért várják a műfaj iránt érdeklődőket 3-4 éves kortól, de idősebbek is csatlakozhatnak hozzájuk. Örömmel szervezik október 22-én a területi versenyt, amelynek ismét Ajka ad otthont.  Tavaly is október második felében zajlott a verseny, amelyre sok ajkai érdeklődő is kilátogatott. A térségben is szeretik őket, számos meghívást kapnak rendezvényekre. A versenyzők között is kivívták az elismerést, a világkupán többször is az élvonalban végeztek. A leghosszabb ideje táncoló, minden kategóriában sikeresen versenyző tagjuk a már felnőtt Heinfarth Diána. 

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!