Futóverseny

2022.09.07. 17:30

SzőlősKör: gyönyörű környezet, remek teljesítmények

Fantasztikus idő, hangulat és nem mellesleg fantasztikus teljesítmények uralták a SzőlősKör futóversenyt, amelyet kilencedik alkalommal bonyolítottak le, komoly érdeklődés mellett.

Horváth Gábor

A rajt utáni pillanatok, Bódis Tamás hamar az élre tört

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Ha szeptember eleje, akkor SzőlősKör – ez már nagyon sok futó naptárjában így van bejegyezve, bizonyíték, hogy idén még az eddigieknél is többen adták le nevezésüket az 50, 21, 10 és 5 kilométeres távokra, valamint a gyermekfutamokra.
A SzőlősKör ráadásul idén először hivatalos magyar bajnokság is volt, 50 kilométeren az ország legjobbjai mérték össze tudásukat. Kezdjük is ezzel!
Az abszolút magyar bajnok Bódis Tamás lett, aki elképesztő, három óra alatti idővel, 2:57:31-el teljesítette a félszáz kilométert. A pályáról érdemes tudni, hogy a Balatonszőlős-Tótvázsony-Barnag-Vöröstó-Balatonakali-Balatonudvari-Vászoly-Pécsely-Balatonszőlős kör a Balaton-felvidék szépségei mellett több, mint 1000 méteres szintkülönbséget is tartogatott, tehát nem tartozik a legkönnyebb futható vidékek közé.
Bódis mögött Szabó Gábor (3:23:35) lett a második, Beda Szabolcs (3:27:20) pedig a harmadik.
A hölgyeknél Megyeri Krisztina ért célba elsőként 3:48:34-el, megelőzve Horn Zsanettet (3:59:41), és Tóth Tímeát (4:03:25).
Remekül szerepeltek a házigazda Balatonfüredi Atlétikai Club (BAC) sportolói, akik az országos bajnokságon Megyeri Krisztina sikere mellett, Fűrész Edit, Stefanovits Anna, Kárász László, Gyöngyösi Róbert, Bodnár Botond, Barabás Eszter, és Szintay Ágoston révén még hét korosztályos aranyérmet szereztek.
Rajtuk kívül még többen is dobogóra állhattak Balatonszőlősön a BAC-osok közül. Másodikként végzett: Tóth Tímea (korosztályában második, abszolútban harmadik lett), Kisari Ágnes, Csepregi Ákos, Szittya Csaba, Kauker Ákos, Horváth Zoltán, Barabás Eszter és Bara Éva.
Harmadik lett a versenyen: Belej-Fekete Bálint, Cinkotai Klára, Varga Julcsi, Huzsvay Edit, Bodnár Botond, és Sass Diána.
A Tapolcai Trappolók futói szintén kitettek magukért, ők összesen öt dobogós helyet szereztek. Hárman lettek elsők (Földesi József, Nagy Miklós, Szennyai Dorián), Deák József másodikként, Somornai Lajos harmadikként végzett korcsoportjában.
Szintén kiemelendő, hogy Szennyai Dorián negyedik lett összetettben a bajnokságon, Karay Gabriella pedig a nyílt futamban szerezte meg ezt a pozíciót.

A BAC nyerte a csapatversenyt, a második helyen az ELTE Sashegyi Gepárdok végezett, a Tapolcai Trappolók lett a harmadik.
Ami a nyílt 50 kilométeres versenyt illeti, a következő eredmények születtek. Férfiak: 1. Murányi Gábor 3:29:43, 2. Horváth Zoltán 3:40:27, 3. Bodnár Botond 3:43:54. Nők: 1. Lubics Szilvia 3:55:25, 2. Barabás Eszter 4:18:57, 3. Mag Erika 4:26:00.
A kilencedik SzőlősKör a hagyományoknak megfelelően kiváló hangulatú összejövetellel zárult, a balatonszőlősi falunap programjai remek szórakozási lehetőségeket teremtettek a résztvevőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!