A szebbik arcukat mutatnák

2022.11.25. 13:51

Elsősorban a tisztességes helytállás lehet a hazaiak célja a mérkőzésen

Az Európa Ligában szerzett tapasztalatait kamatoztatná a Fejér-B.Á.L. Veszprém november 26-án (szombat, 16 óra) a MOL Tatabánya KC ellen, vagyis olyan bátor és felszabadult játékkal szolgálna, mint általában a kontinentális kupasorozatban.

Király Ferenc

Ismét erős rivális érkezik a Március 15. úti csarnokba Fotó: Pesthy Márton


A felek a bajnokság tizedik fordulójában találkoznak a Március 15. utcai csarnokban, és a mieink mindenekelőtt tisztességes helytállásról tanúskodnának. Ezt a kézilabda NB I tabellája is igazolja, ahol az ellenfél a harmadik helyezett, hét győzelemmel és mindössze két vereséggel: a Telekom Veszprémtől tíz, míg a Pick Szegedtől csak két góllal kaptak ki a tatabányiak. A trénerük az a Tombor Csaba, aki Veszprémben lett jegyzett szakember. A bakonyiak az utolsó előttiek, az egyetlen diadalukat az újonc ceglédiek ellen aratták. A párharc esélyese tehát a vetélytárs, aki a királynék városában is kézben tartaná az irányítást. Hári Leventéék tisztában vannak az erőviszonyokkal, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének képesek bizonyos részfeladatok megoldására. Tudják, nehéz dolguk lesz, előttük van, hogy mire számíthatnak, ám a minap a Benficával is partiban voltak. Konkoly Csaba edző ezúttal is büszke lenne a tanítványaira, ehhez leginkább az kell, hogy minden pályára lépő játékosa hozzátegyen valamit az összecsapáshoz. Ugyanakkor szükség lesz arra is, hogy stabil legyen a védekezésük, sikerüljenek a támadás-befejezéseik és minél kevesebb technikai hibát vétsenek. Ha sikerül megmutatni a tartásukat, akkor tisztességes eredményt érhetnek el, nagy csatára késztethetik a riválist, magyarán jó mérkőzést játszhatnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!