Foci

2023.07.30. 21:11

Döntetlen a rajton

Hiába irányította az NB III Észak-Nyugati csoportjának nyitányán rendezett összecsapást a Practical Veszprém SC, meg kellett elégednie az egy ponttal.

Király Ferenc

Komárom VSE–Practical VSC 2-2 (2-1)

Komárom, 300 néző. Vezette: Juhász.

Komárom: Maszlavér – Szabó B., Nagy T., Köles, Popovics (Tímári, 59. p.), Irmes (Nagy L., 70. p.), Molnár M., Kalmár (Szecsődi, 77. p.), G. Bíró, Oláh, Nagy Z. Vezetőedző: László Péter.

Veszprém: Kovács M. – Zachán, Kószás, Molnár B. (Szabó K., 79. p.), Major, Tömösvári, Somogyi, Bartusz (Volter, 57. p.), Baldauf, Horváth H. (Dömötör, 57. p.), Krebsz. Vezetőedző: Pető Tamás.

Gólszerzők: Oláh, Nagy Z., ill. Bartusz, Major.

A vendég hívek előzetesen azt remélték a kedvenceiktől, hogy hétvégén, a Duna-partján ott folytatják, ahol az előző bajnokság végén abbahagyták, de mint az lenni szokott: a helyzet azért ennél bonyolultabb volt. A szakmai stábjuk dolgát ugyanis aligha könnyítette meg az a tény, hogy a játékos keretük a holt idényben jelentősen átalakult (…abban eztán is lehetnek változások), a gárda ezzel együtt a kezdő sípszó előtt nyomatékosította, miszerint az induló pontvadászatban valamennyi fellépését megnyerné. Csak zárójelben: ez nem jelenti azt, hogy az elöljáróik fejében kizárólag a címvédés jár. A VSC ráérzett a találkozó fontosságára, valóban győzelemre játszott, az 5. percben már meg is szerezték a vezetést: Baldauf két ember között remekül ugratta ki Bartuszt, aki rávezette a labdát Maszlavérra, majd mellette ballal a hálóba lőtt (0-1). A hazaiak nem hagyták ennyiben a dolgot, tíz perc múlva egy jobb oldali beadást Oláh – a védőket megelőzve – a kapu rövid oldalára fejelt, Kovács Martin tehetetlen volt a bólintásával szemben (1-1). A veszprémiek ezt követően is irányították a párharcot, ám a rivális a 34. percben kis túlzással másodszor is átlépte a felezővonalat, amiből baj lett. Oláh a balösszekötő helyéről nagy lövést eresztett meg, amit Kovács bravúrral hárított, a kipattanó labdát viszont a berobbanó Nagy Zalán közelről, szemfülesen a hálóba juttatta (2-1). A játék képe a második félidőben sem változott, a vendégek óriási mezőnyfölényben fociztak, és erőfeszítéseiket az 54. percben siker koronázta. Baldauf a komáromi kaputól húsz méterre helyezkedett Majort pompásan ugratta ki, aki aztán ütemtelenül, a cerberus lába mellett a hálóba gurított (2-2). A felek a lefújásig hasonló forgatókönyvből dolgoztak: a vetélytárs minden erejével védekezett, míg a jobb játékerőt képviselő Pető tanítványok képtelenek voltak gólra váltani a meddő mezőnyfölényüket, kínálkozó lehetőségeiket, a fontos pillanatokban kihagyott a figyelmük. Ám Majorék hamarosan javíthatnak a mérlegükön, hiszen augusztus 2-án (szerda, 17.30 óra) a Szombathelyi MÁV Haladás VSE-t fogadják a pápai Perutz Stadionban.

Pető Tamás: Nem lehetek elégedett, mert noha kontrolláltuk a 90 percet, nem kerekedtünk az ellenfelünk fölé. Kaptunk két buta, elkerülhető gólt, a dominanciánk dacára türelmetlenek voltunk, nem igazán tudtuk feltörni a hazaiak hátsó alakzatát. Tragédia persze nem történt, még csak most indult a bajnokság. Megyünk tovább, szerdán megpróbáljuk két vállra fektetni a vas vármegyeieket. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!