Utánpótlás

2024.01.10. 17:06

Válogatott meghívót kaptak a pápai tekések

A teke utánpótlás-válogatottaknál hamarosan elkezdődik a felkészülés a 2024. évi Európa- és világbajnokságra. A szövetségi kapitányok bő keretébe a Pápai Vasas Teke Klub három játékosa is bekerült.

Haraszti Gábor

Rieger Dorka (elöl balra) és Müller Barbara (elöl jobbra) nagy lehetőség előtt áll Fotó: Pápai Vasas

Harcos Ágnes és Tróbert József szövetségi kapitány kijelölte a bő kereteket, melyekben a Pápai Vasas színeiben szereplő Hegedüs Dominik és Müller Barbara az U18-as, Rieger Dorka az U23-as keret kialakításakor jött számításba. A hivatalos értesítések megérkeztek, így a fiatal tekések izgatottan készülnek az összetartásra, és bíznak benne, hogy nem lesznek a keretszűkítés áldozatai.

– Április végén, május elején Zalaegerszegen derül ki, hogy idén a nemzetközi versenyeken kik képviselik Magyarországot. Bízom benne, hogy mindhárom sportolónk tud élni a felkínált lehetőséggel. Barbarára, Dorkára és Dominikra a decemberi, országos bajnokságon mutatott teljesítményének köszönhetően figyeltek fel a szövetség edzői – nyilatkozta Müller Károly, a Vasas edzője.

Rieger Dorka hálás volt mindazoknak, akik ehhez a lehetőséghez hozzásegítették.

– Nagyon boldog vagyok, hogy ezt a lehetőséget megkaptuk, szeretném megköszönni a szövetségi kapitányoknak, hogy behívtak minket, emellett köszönet illeti a támogatásért a várost és az egyesületet is, mindenki az első perctől nagyon segítőkész volt. A felkészülést elkezdtük a válogatóra, mindenki nagyon motivált és igyekszik a lehető legjobban teljesíteni annak érdekében, hogy élni tudjunk ezzel a nagy lehetőséggel – mondta a fiatal hölgy. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!