rangsorverseny

2017.09.19. 18:16

Egerben küzdöttek a zirci Vincze judósok

A hétvégén Eger adott otthont a judósok Országos Rangsorversenyének. Több mint 300 gyerek vett részt a rangos eseményen.

A zirci Vincze Judo Club edzői közül ezúttal Vincze Balázs kapta a feladatot, hogy kísérje el a csapatot.

A sűrű mezőnyben még több nyertes mérkőzés sem volt garancia arra, hogy valaki a dobogóra tud állni. Így járt a serdülők közt Mihályi Bálint, Fisli Botond és testvére, Levente is, bár utóbbi a diák A korcsoportban bronzérmet szerzett. Mindegyiküknek jár a dicséret, hisz nagyon jó meccseik voltak.

Rajtuk kívül Pej Zalánnak voltak szép küzdelmei, s végül picin múlott, hogy lecsúszott a dobogóról és a pontszerző 5. helyen végzett.

Ám volt azért, akinek mégis sikerült a serdülő éremszerzés. Vajda Luca nem először bizonyítja rátermettségét. Harcosan küzdött és végül az ezüstérmet szerezte meg. Diák A kategóriában (2005) pedig a 3. helyen zárt.

A fiatalabbak mezőnyében diák B-ben (2006) Kertai Réka ügyesen judózva, szép győzelemmel a dobogó alsó fokára állhatott. Itt Berkes Mihály a fiúk közt harcolt a bronzéremért, amit végül meg is szerzett.

A sort a 2007-ben született nebulók zárták. Sárossy Bence remek meccseket nyert, és az ezüstérmet hozta el. A lányok közt Kaszás Réka egyre ügyesebben versenyez, ő a harmadik helyen zárta az egri versenyt.

Vida Judit

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!