Mindig következetes vagyok

- Életrajzában azt olvastam, grafikusként kezdte pályafutását. Nyilván a színházat is a képi oldaláról közelíti meg.

- Mindig úgy gondoltam erre a hivatásra, hogy én az egésszel szeretnék foglalkozni. Ismert gyerek filmszínész voltam, a színház gyerekként is része volt az érdeklődési körömnek. Szakmaként a képzőművészetet választottam, de tudtam, nem ragadok le itt. A grafikai végzettség után díszlettervezéssel foglalkoztam, forgatókönyvírást, rendezést tanultam. Ennek következtében inkább a filmhez kötődtem, és mivel a filmgyártás hosszú előkészítést igényel, időnként színházi rendezések is utamba akadtak az évek során.

- Kezdetben a film volt az elsődleges?

- Igen, de furcsa módon a filmen keresztül visszatértem újra a színházhoz. Továbbra is mindennel foglalkozom: játék- és dokumentumfilmmel, színházzal, képzőművészettel. Saját darabjaimban a díszleteket is én tervezem.

- Milyen jellegű filmeket készített eddig?

- Egész estés játékfilmeket, a Josephine, az énekesnő és az egérnép címűnek én írtam a forgatókönyvét, Franz Kafka több elbeszélése alapján. A Szélzúgás című játékfilmem is saját forgatókönyv alapján készült.

- És a színház? Kötődött valaha társulathoz?

- Valamikor szorosan együttműködtem a kijevi "Színház a Podolon" társulatával, majd szabadúszó lettem. Elégedett  vagyok ezzel a helyzettel, ez lehetőséget ad a mobilitásra, arra, hogy színházi és filmes munkákat is vállalhassak. Most például egy új filmre készülök.

- Miben látja az orosz, az ukrán és a magyar színház közti különbséget?

- Egyrészt mondhatjuk, hogy semmiben nem különböznek - a művészetben mindig csak a személyek, személyiségek különböznek -, másrészt vannak alapvető különbségek, amit a színészek ontologikus léte határoz meg. Ahogyan én értelmezem, az orosz színház mindig az önátadást hirdette, az ember saját élete nem volt lényeges. Magyarországon, illetve Európában azt érzékelem, az emberek életében, tudatában a családi élet, a színházon kívüli élet a prioritás, a színház egyfajta munka, munkahely. De lehet, hogy ez felszínes benyomás. Az ukrán színház esetében még bonyolultabb a helyzet. Mindenki arra törekszik, hogy legyen szilárd egzisztenciája, biztonságban érezze magát, másrészt biztosnak kell lennie abban, hogy valami nagyon komoly és fontos dologgal foglalkozik. Ezt a kettőt nehéz összeegyeztetni. Az orosz színház - bár az utóbbi időben már nagyon megváltozott - tradíciója abszolút kizárta a személyes boldogulás lehetőségét. Ott nem volt olyan értelemben választás vagy dilemma, mint az ukrán színházi emberek számára.

- Az ukrán színházaknak ugyanolyan széles a repertoárjuk, játszanak kortársat és klasszikusat?

- Széles a repertoár. Kijevben több kis színház és két nagy színház van, egy orosz és egy ukrán nyelvű drámai színház, ez a kettő mindig telt ház előtt játszik. Kortárs orosz és ukrán szerzők darabjait is bemutatják, de kevésbé.

- Mikor és hogyan került Magyarországra? Vidnyánszky Attila, a debreceni színház igazgatója által?

- Tulajdonképpen igen. Vidnyánszky Attila a kijevi színház- és filmművészeti főiskolát végezte, már Kijevben megismerkedtünk és dolgoztunk együtt. 1999-ben együtt érkeztünk Magyarországra, én díszlet-jelmeztervezőként dolgoztam. Vidnyánszky Attila az akkori Nemzeti Színházban (ma Pesti Magyar Színház - szerk.) rendezte Hubay Hova lett a Rózsa lelke? című előadását, a díszleteket én terveztem. Ő időről időre meghív Debrecenbe, de rendeztem az Új Színházban, a Pesti Magyar Színházban is.

- Szeret magyar társulatokkal dolgozni?

- Nekem tetszik a figyelem, a színészek ügyhöz való hozzáállása, az, hogy akarattal, odafigyeléssel dolgoznak. Oroszországban kicsit el vannak kényeztetve a színészek.

- Ez mit jelent?

- Nem kerülnek nagy rendezői nyomás alá. A színészek kicsit - fogalmazzunk úgy - nehezen kezelhetők.

- A magyar színészek könnyebben kezelhetők?

- Nem elsősorban az irányíthatóságról, kezelhetőségről van szó, hanem arról a szándékról, a vágyról, hogy hallják és megértsék a rendező instrukcióit, amik megnyithatnak bennük valamit. Nem szeretnék általánosítani, de a mi színészeink többsége úgy gondolja, nincs szükség bármiféle irányításra.

- Veszprémbe Eperjes Károly hívta, miután ön az Új Színházban már színpadra állította a Szentivánéji álom című előadást.

- Az Új Színházban sikere volt, nemzetközi fesztiválokra is vittük. Eperjes Károly kérése volt, hogy a darabot a veszprémi nézők is láthassák.

- Más rendezőknél is előfordul, hogy egy darabot kétszer is megrendeznek, és azt mondják, annyiban lesz más az előadás, amennyiben a két színház színészei különböznek egymástól. Ön a színészekre nagy hangsúlyt helyez, azt mondja, a színházban a színésznek kell középpontban lenni. Veszprémben mennyire tudják megvalósítani az elképzeléseit?

- Életem során először fordul elő velem, hogy egy kész darabot adaptálok egy másik társulatra. Őszintén szólva, nem szeretem az "újra feltámasztás" folyamatát, sokkal jobb újat létrehozni. Ahogyan említette, a színészek miatt ez az előadás is más lesz. A veszprémi társulatban remek színészek vannak, akik képesek a saját gondolataikat, ötleteiket belevinni a szerepbe. Alapvetően az előadás stratégiája nem különbözik a korábbitól, de az életfilozófiája, életszemlélete jelentősen eltérhet attól, mint amit az Új Színházban láttak a nézők.

- Hogyan tudná megfogalmazni a saját előadását? Egy színész úgy nyilatkozott, sok benne a zene, sok képet használ, komoly esztétikai élmény lesz a nézők számára. Mások azt mondják, művészszínházi előadás születik.

- A mostani előadás előtt a Makrancos hölgyet rendeztem, teljesen zene nélkül. Mindennek megvan a maga jelentősége - a zene jelenlétének és a zene hiányának is. A vizualitás minden előadásban fontos számomra. Azt, hogy milyenek az előadásaim, döntsék el inkább a kritikusok. Szeretném hangsúlyozni, a darabhoz való viszonyulással kapcsolatban mindig nagyon következetes vagyok. Soha nem törekedtem arra, hogy egy darabot eltorzítsak, elferdítsek vagy "szembemenjek" vele. Érthetetlen, ha a sajtóban ilyen véleménnyel találkozom. Ha bárki ilyen szándékosságot vél felfedezni az én munkáimban, az téved, nincs igaza. Mindig következetesen igyekszem követni az eredeti darab logikáját. Még akkor is, ha ez nem mindig tűnik logikusnak.

Szergej Maszlobojscsikov 1957-ben született Kijevben. 1981-ben a Kijevi Művészeti Akadémia grafikus szakán, 1989-ben a moszkvai felsőfokú forgatókönyvírói és rendezői kurzuson végzett. Film-, színházi és televíziós rendezőként, forgatókönyvíróként, díszlet- és jelmeztervezőként, grafikusként és festőként dolgozik. A Petőfi Színházban Shakespeare közismert vígjátékát, a Szentivánéji álom címűt rendezi, a bemutató jövő pénteken lesz.