Az ősök kezének melege

A ház kapujában Pajti kutya fogadna szívesen, de gazdája hátra parancsolja. A terrier szófogadóan hátraballag. Azt hinném, itt nevelkedett, azért ilyen engedelmes, de Klára asszonytól később megtudom: a gyepmesteri telepről vették magukhoz, miután előző kedvencük jobblétre szenderült.

Hornung József szívesen tesz eleget kérésünknek, először mutasson néhányat gyűjteményéből, hogy fotós kollégám útnak indulhasson a következő munkára. Jó fél órán át nézzük a különlegesnél különlegesebb tárgyakat, a titkos benyílótól a korábban szobaként szolgáló helyiségen és a nemrégiben felújított kerti házon át az egykori műhelyig és a pincéig.

Mindenhol rengeteg érdekesség, s mindegyikhez egy-egy külön történet. Amit az egykori bándi sváb fiú, Hornung József és felesége, a Sólyból ideszármazott Klára asszony őriznek.

A veszprémi házat két család lakja, hiszen a tetőteret beépítette fiuk. Ésszerűen: a fiataloknak teljesen külön bejárat szolgál a belépésre. A két lakás közötti kis teret Jóska bácsi egykor használt mezőgazdasági szerszámokkal telepítette be. Különlegesség itt az egyes járom: a szegény emberé, akinek egy jószága volt az igavonásra. A másik a fából készült kasza, mintha gereblyével lenne párosítva. Jóska bácsi mesélne még a többiről is, de tudjuk: van még látnivaló. Ezeket rejti például az egykori szoba. Alig győzzük befogni szemünkkel: sváb népviseletbe öltöztetett babák, a kristkindlit idézik. Éppen annyian vannak, mint a karácsony előtt a sváb falvakat járó lányok. Ketten közülük kalapban, azt hinné az ember, fiúk, de csak olyan ruhába öltöztetett lánybabák. "Cserekereskedelem" révén kerültek ide: Jóska bácsi asztalosként elkészítette, amit a népviseletet jól ismerő falubeli kért, s cserébe ő megvarrta a ruhákat. De nagyobb becsben vannak itt az imakönyvek, köztük Jóska bácsi édesanyjáé. Mutatja a hátsó borítót kinyitva, a következő lap behajtott sarkát: az ünneplő asszonyi ruhákon nem volt zseb, s ebbe a hajtásba rakták a perselypénzt. A másik különlegesség az egykori német tankból származó vízszintező, fatalpát már Jóska bácsi készítette el.

A szekrényben tartja bekeretezve falubelije, Mádl Ferenc köztársasági elnök köszönő levelét, amit válaszul küldött gratuláló soraira.

Kíváncsivá tesz bennünket a kert frissen felújított faháza: ez a tablóknak ad helyet. Jóska bácsi és felesége a megyei önkormányzat nyugdíjas-klubjának, a német nemzetiségi klubnak és a Veszprém Passau baráti körnek is tagjai. Az együtt töltött órák, a kirándulások és egyéb programok megörökítője Klára asszony, a tablók fotóit ő készítette. Mondja is: ő sváb toldalék, de elárulja, hogy hatodik éve rendszeresen eljár a passaui kör szervezte németórákra.

A kert végében a műhely láthatóan régi épület. S régiek benne az asztalosszerszámok, a különböző gyaluk, a gyalupad, a vésők. Egy élet tanúi, hiszen Jóska bácsi maga készítette a ház minden ablakát, ajtaját, s többségében a bútorokat is. Nagy a család, ők is hozzá fordultak, ha fából kellett valamit készíteni.

Félévnyi segédség után - így hívták akkoriban a végzett, felszabadult szakmunkásokat - már mehetett is katonának a határőrséghez, három évre. Amikor visszajött, már a veszprémi asztalos ktsz-t találta egykori munkahelyén, így annak is alapító tagja lett. Egy váltás: a veszprémi vegyipari (ma ipari) szakközépiskolába került karbantartónak, s innen is ment nyugdíjba. A fához soha nem lett hűtlen, de ezt a szenvedélyt a régi tárgyak gyűjtése egészítette ki. Kezdetben a családi, később a falubeli eszközöket hozta haza, felesége legnagyobb csodálkozására. Az elhasznált darabok trisó és a gondos kezek hatására visszanyerték régi formájukat, tiszteletre méltó küllemüket. Jóska bácsi először arra gondolt: ha az ő gyalui ilyen szépen mutatnak, milyenek lennének a szülei eszközei. Megpróbálta: s csodájára járt a család. Így összeszedte a kenderfeldolgozás minden kellékét, de a szőlődarálás, -préselés minden eszköze is megvan. Külön örömük, hogy András unokájuk egy osztálykirándulás alkalmával felhívta őket: a kenderfésűt, ami a papának megvan, hogy hívják. Tudta a nevét, de kellett a megerősítés: gereben.

Klára asszony mondja először: szinte a gyerekkorunk van ott az eszközökben. S minél több veszteség ért bennünket, ahogy elmentek a szülők, az otthon szelleme egyre inkább ott van bennük. Tudom, hogy édesanyám húzta azt gereblyét. Az ősök kezének melegét érzem rajtuk  teszi hozzá Jóska bácsi. Sejtem, a kis kalapácsra is gondol, amit unokája, András faragott. Így ér össze múlt és jövendő a veszprémi házban.

A Hornung család valahonnan Bajorországból érkezett Bándra még Mária Terézia idején - a pontos helyet nem kutatták. Az ősök mindig fával foglalkoztak a mezőgazdaság mellett, ez Jóska bácsi vérében is benne volt: 1947-ben ezért állt asztalosnak. Veszprémben Merhala mester mellett tanulta a szakmát az egykori Szarvas vendéglő mögötti műhelyben három évig.