Ember a havasokból

Gáll Csaba lovastúra vezető maga építette háza és az azt körülvevő harminchektáros birtok Gyergyószentmiklóstól úgy tizenhét kilométerre, a nemzeti park szomszédságában található.  Az áramról generátor gondoskodik, a vizet a patak szolgáltatja, a friss gondolatokat a harapnivaló frissességű hegyi levegő. Innen indulnak a túrák a szélrózsa minden irányába, minden havasokat, hegyeket bejárnak, néha még Magyarországig is ellovagolnak. Csabával magyarországi, pápai látogatásakor beszélgettem az Edvy Malomban tartott vetített képes előadása előtt. 

- A lovakkal való kapcsolatom a gyerekkorban gyökerezik. Pici korom óta a hegyeket jártam a nagytatámmal, kapaszkodtam a szekéren, s vitt engem a havasokba. Láttam, megtanultam, hogy bánik a lóval. Szeretettel, odaadással, társként kezelte őket, ezért aztán cserébe biztonságosan hordozták, megbíztak benne. Suhanc korom után kezdtem lovagolgatni, meg elindítottam a vállalkozásomat. A gyerekkori tapasztalatok segítségével értem el, hogy a lovak együttműködjenek velem, és vendégeket hordozzanak a hátukon. Tíz év alatt fejlődött a vállalkozás: lovak, szerszámok, táborhelyek, szállítási eszközök terén, és annyira kinőtte magát, hogy ma már a vendéggel való kapcsolatok vannak előtérben. Az együtt töltött egy hét alatt barátokká válunk, ennek van egy csodálatos szépsége - mondja Csaba ízesen, igazi székely magyarsággal ejtve a szavakat.

- Korábban lovas sportokat is űztem, de annyira nem fogtak meg, nem voltak természetközeliek. A vállalkozásomban messzebbre jutottam a kocsikáztatásnál, nyolc-kilenc éve már szakosodtam a lovas túráztatásra. Ez azt jelenti, hogy egy-vagy két hétre körtúrára indulunk, más- és más szálláshelyekkel, útvonalakkal, egy adott csapattal. Negyven-ötven kilométer a napi adag, aztán megpihenünk, tüzet rakunk, sütünk-főzünk, és reggel indulunk tovább. Gyönyörű helyeket járunk be, mindent megmutatok, amit ott látni érdemes. Erdélyben élek, nem Romániában, de román vendégem még sosem volt. Nyolcvan százalékban magyarországi magyarok keresnek meg, de vannak németajkúak, franciák, és más nemzetiségűek is - mosolyog a túravezető, akitől azt is megtudom, hogy lovai speciálisan kiképzettek, bírják a viszontagságokat. A környezet megkívánja egy összetartó ménes jelenlétét. 

- Elindulok tizenöt lóval, és bárhol fenn, a havasokban szabadon engedem őket, azok akkor is összetartanak, ha megtámadja őket a farkas, vagy a medve. A vadállatok a mindennapi életünk részei. Ez természetes, hiszen beléptem a területükre, így néha megszedik a maguk adóját, el-elragadnak egy-egy csikót. A túrán többször találkozunk medvével, de a táborba nem jön be, hiszen tüzet rakunk, ostorozunk, néha egy-két kutyát is elviszek. Idén két alkalommal a vendégeim le is tudták fényképezni. Egy úgy van ám, hogy kiérünk egy tisztásra, s jön szembe a medve, megijedni sincs idő. A málhás lovunk észre sem vette, szembelegelt vele. A vendégek lemeredtek, én kellett szóljak, hogy na, akkor fényképezőgépet elő, s akkor bizony lefényképezték. Egy alkalommal bejött az esztena mellé, ott is hagyta magát - emlékszik vissza a számára mindennapos történetre.

- Jelenleg tizenkét lóval dolgozom, volt korábban több is, ez most elég. Ridegtartásban vannak, télen-nyáron kint, esetleg az erdőbe húzódnak be - mondja, és megtudom tőle régi álmát is. Fejébe vette, hogy visszahonosítja a székely lovat. Ezekkel és lipicai félvérekkel dolgozik, bennük találta meg az ideális túraló tulajdonságait.

Álmait komondorok őrzik. A maga választotta, legtöbbünk számára kemény, küzdelmes életet éli, de mint mondja, nem cserélné el semmi pénzért. Mint ahogy azt a gyönyörű környezetet sem, amiről így vélekedik: - Mindegy, hogy hivatalosan ki birtokolja, azok ott körben az én hegyeim. Ismerem és tisztelem őket, és szeretném megismertetni másokkal is.