Hétvége

2012.10.06. 07:07

Haszonállatok városi tartása

Október első napjától hatályos az a rendelet, melynek értelmében a települési önkormányzatok nem korlátozhatják a haszonállatok tartását.

Varga Ibolya

Ez persze nem azt jelenti, hogy mostantól fogva a sertéseket nevelhetünk az erkélyünkön és a falatnyi udvarunkat berendezhetnénk tehénistállónak.

A Vidékfejlesztési Minisztérium és az mezőgazdaságban dolgozó szervezetek évek óta hangoztatják, hogy növelni kell az állatlétszámot Magyarországon. Az ideális az lenne, ha az agráriumon belül ötven-ötven százalékot foglalna el a növénytermesztés és az állattenyésztés. Manapság ez az arány erőteljesen eltolódott a növénytermesztés felé, pedig már a XIX. századi őseink is azt vallották, hogy a gabonát külföldre csak bőrbe kötve, azaz állatként érdemes eladni. Ez azóta tovább finomodott, ma már azt tartják a gazdák, hogy a legeredményesebb az az export, melyben fogyasztásra kész állati eredetű élelmiszereket adunk el. Ez azonban a rendelet módosítának csak igen távoli célja. Most csupán arról van szó, hogy a mezőgazdasági tevékenység is kezd elkényelmesedni. Alig van bogyós gyümölcs az országban, a kertészeti ágazatok közül csak a szőlészet virágzik, de ennek a területe is csökken és mindenütt a viszonylag kis munkával elvégezhető, jól gépesített növénytermesztést támogatják. Az állatokkal naponta kell foglalkozni és a nap különbőző szakaszaiban. A falvakban is alig van már baromfi is, nemhogy nagyobb testű állat, a városokban meg éppenséggel tilják is a tartásukat.

Az új szabályozással nőhet az országban tartott haszonállatok száma, de attól félni, hogy a városokban majd teheneket tartanak, mint például Ausztriában vagy Németországban, nálunk sajnos teljesen felesleges.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!