Hétvége

2012.11.30. 17:25

Nepáltól a közmunkásokig

Amikor az egyetem utáni munkaszerződésem a végéhez közeledett, át kellett gondolnom az életemet, hogy mit is akarok elérni, ki akarok lenni, meg akarom-e tudni, hogy a pénz boldogít-e engem annyira, mint a másokon való segítés? - érvelt önkéntes munkája mellett Petersné Balázs Ildikó, akivel Sümegen a közmunkások között találkoztam. A világjáró, budapesti születésű fiatal lány élete több mint érdekes.

Kovács Erika

A kaposvári agráregyetemre jártam, mikor   lehetőségem nyílt   egy svájci gyakorlatra. Az ott összegyűjtött pénzből itthon beiratkoztam természetgyógyászász tanfolyamra, ahol reflexológiát, fitoterápiát, parapszichológiát tanultam hétvégén. Az egyetem után gyakornokként az akkori szaktárcánál dolgoztam, mellette reflexológiával kezeltem ismerőseimet, masszíroztam - kezdi élettörténetét Ildikó, majd így folytatja: - Ahogy a szerződésem a végéhez közeledett, át kellett gondolnom az életem, hogy mit is akarok elérni, ki akarok lenni, mit akarok tenni, meg akartam tudni, hogy a pénz boldogít-e engem annyira, mint a másokon való segítés?

Pár nap alatt döntötte el, hogy választ keres a kérdéseire, és részt vesz egy Afrikába önkénteseket közvetítő 18 hónapos programban. A belépéshez a pénzt két hónapos parkoló-ellenőri munkával teremtette elő, ami kemény munka volt a pesti belvárosban.

- Önkéntes feladatok először Angliában vártak 2006 decemberében, itt találkoztam Matthiasszal, a jelenlegi férjemmel. Itt Afrikának ruhákat gyűjtöttünk. Elhatároztuk, hogy Nepálban árvaházi gyerekeken segítünk, ezért egy időre felhagytunk az önkéntességgel és egy autópálya melletti étteremben dolgoztunk. Sok pénz kellett ugyanis az utazáshoz.

Nepáli élményeiről elmondja, Katmanduban gyerekeket tanítottak angolra, segítettek a házi feladatokban, Matthias focizott velük. A férj németországi futballklubos társai gyűjtöttek pénzt, amiből a gyerekek hajvágását kifizették, cipőket, ruhát, rizst, lencsét vettek nekik. Nepálban a normál étkezés a napi kétszeri lencsefőzelék rizzsel, ők is ezt ették az árvaházban. 






Matthias és Ildikó Bazsiban. Internetes hirdetésben bukkantak az otthonukra, előtte több hónapig keresgéltek (Fotó: archív)



Közben bebarangolták a környéket, hajnalban hegyet másztak, csodálták a Himaláját napfelkeltében, felkerestek egy tibeti menekülttábort, ahol köszöntötték a Holdünnepet, ittak tibeti teát, ami olvasztott jakvajból, sóból, kevés fekete teából áll. Túráztak a Himalájában, megnézték a szent tavat, a 4600 méter magasan fekvő Gosai Kundot, utaztak busz tetőcsomagtartóján, mert ott azt is lehet. Melléjük ugyan nem raktak fel juhokatt, ami ott szokás. Két hónap nepáli munka után nem akartak pénzt költeni vízumra, ezért tovább utaztak az indiai Varanasiba.
- Ott egy idő után természetes, hogy nem fér be az ember a sétálóutcába, mert egy vemhes, szent tehén elfoglalja az utat, a tetejében még bele is léphet a tehéntrágyába - nevet Ildikó. - A Gangesz fantasztikus történeteket rejt magában, megérteni hitvilágát, hamvasztást látni vagy bikákat a folyóban az önmagát tisztító asszony és az úszkáló szemét között, mind olyan dolog, amit mindenkinek legalább egyszer tapasztalnia kellene életében - állítja. Dharmsalába ezért mentek tovább, hogy a buddhizmusról többet tanulhassanak a Dalai Láma székhelyén.

Hazajövetelük után egy évet éltek Németországban, férje szakmájában, élelmiszer-nagykereskedőként dolgozott, Ildikó nem kapott munkavállalási engedélyt és nemigen találta a helyét, ezért elutazott Thaiföldre masszázskurzusra. Matthias közben arra kérte, hogy menjenek úgynevezett wwoof biofarmra, ahol mezőgazdasági munkát végezhetnek szállásért-ellátásért.

Angliában több ilyen farmon is dolgoztak. Legjobban Bridget Hickey-Williams farmján érezték magukat, ahol sokat tanultak az ember legfőbb értékeiről, a természet tiszteletéről. Ildikó elmondja, hogy ezek a farmok teljesen átformálják az ember életszemléletét, ők ott hallottak először környezetvédelmi problémákról, a megoldásokról, a szennyvízkezelésről, természetbarát növénytermesztésről, állattartásról és a géntechnológiáról. Arról, hogy a közösségen belül az egyének is nagyon fontosak, mindenkinek megvan a maga feladata.  Innen utaztak tovább Santiago de Chilébe a környékbeli biofarmokra. Megtanultak sajtot, vajat készíteni, és napi 40 liter, kézzel fejt tehéntejet dolgoztak fel. Sokat utaztak a farmok között, gyönyörű tájakat, falvakat, vulkánokat láttak.      Kipróbálták a "coachsurfing"-et, amikor ingyen szállást kap az ember egy weboldalon keresztül. A vendég persze "beszáll" az étkezési költségekbe és takarít. Chiléből Argentínán keresztül érkeztek Bolíviába. La Paz a tengerszint felett négyezer méteren fekszik, nehéz ehhez a magassághoz hozzászokni. Sokat segít az éttermekben legálisan kapható kokatea. Túráztak gleccsertavakhoz, alpaccák, lámák között.

Bolívia után Peru várta őket, ahol a hegyekben dolgoztak wwoof farmokon.  A hegyi utazás ott veszélyes, főleg az esős évszakban, a fölcsuszamlások miatt vigyázni kell - tudom meg az újabb információkat.

A farmon végzett munka után heti kétszer "dzsungeltúráztak" a hegyekben, ahol egy másik birtokon gyümölcsfákat ültettek, zöldségeket termesztettek, közben megismerkedtek a vegetarianizmussal, talajerózióval, erdőirtással, az Amazonas esőerdőivel.
Pihenni, túrázni Equadorba mentek, majd egy kisebb kolumbiai kitérő után visszautaztak Angliába dolgozni, ahol egy évig ápoltak gerincsérülteket. Itt hetekig együtt laktak a betegekkel és családjukkal, hogy mindenben segítsenek nekik. Kevés szabadidejükben mentek a közeli farmra dolgozni. - Itt sokszor gondolkodtunk arról, vajon miért nem értékeli jobban az életet az egészséges ember?
Bazsiba internetes hirdetéssel kerültek a párjával, miután több hónapig járták az országot keresve leendő otthonukat. - A környék elbűvölt minket, földi paradicsomban élünk, nagyszerű szomszédok mellett, boldogan  - érvel letelepedésük mellett.

Van konyhakertjük, állatok, köztük kecskék, disznók, az állatoknak már lekaszálták a télirevaló almot.

- Hogyan lettem közmunkások vezetője Sümegen? - kérdi helyettem. Az önkormányzattól hívták, hogy mezőgazdasági programjukhoz termelésvezetőt keresnek, így lett 14 ember főnöke.

- Nagyon sokat tanultam és kaptam az itteniektől, tapasztalatot, türelmet, barátságot. Próbálom én is az értékrendemet átadni nekik, ahogy én tanultam ezt a világban. Meg kell tanulniuk egyrészt, hogy van választási lehetőségük, ami gyakran jelentős változtatást kíván. Másfelől azt, hogy saját életükért felelősséggel tartoznak, senki sem dönt helyettünk - avat be életszemléletébe.

Ildikóról megtudom még, nagypapája négy nyelven beszélt, korábban minisztériumban dolgozott, munkája miatt sokat utazott, így a lány vérében van a világjárás. Nagyszüleitől örökölte még a nyelvek, a természet, a kertészkedés szeretetét, az újdonság keresését, a hitet. Férjével együtt németül, angolul és spanyolul beszél, így jól eligazodnak a világban. Mindketten dolgosak, nagyon takarékosak, minden fillért félreraknak, útjaikon munkájukért kosztot, kvártélyt kapnak, sok pluszmunkát végeznek, hogy pénzt is keressenek, sokat stoppolnak, egyszerű szálláshellyel is beérik. A kérdésre, hogy Bazsit végcélnak tekintik-e, azt mondja. - Ki tudja? Nem tervezünk. Ide vezetett minket az élet, itt maradunk, amíg van itt dolgunk. Ha hív az út, akkor fogjuk a hátizsákjainkat, és indulunk. Jó lenne egyszer visszatérni a Himalájába! Nagy vágyam, hogy egyszer ott zarándokolhassak, mint egykor Amerikában Peace Pilgrim tette. Azt mondták róla, ahogy mások magokat vetnek a földbe, ő szeretetet az emberi szívekbe.

Ezek is érdekelhetik