Makovecz és a halomsírok

Épül, szépül fővárosunk. Most elsősorban a Duna két partjának megszépülésére gondolok. A Várkert rekonstrukciója még nem készült el teljesen. Nem jártam akkortájt az Ifjúsági Parkba, viszont egyetemistaként László Gyula vezetésével gyakran ellátogattunk a Várkertbazár műtermeibe. Micsoda élmény volt az a néhány látogatás! S micsoda élmény most látni megújulását. Most azonban nem a Duna jobb partjáról lesz szó, hanem a másik parton álló, mindenképpen megtekintésre ajánlott épületről, a Vigadóról. Elődje, a Pollack Mihály által tervezett Redoute 1849 májusában csaknem teljesen megsemmisült. Az 1864-ben átadott új épület Feszl Frigyes tervei szerint készült el romantikus stílusban, magyar történelmi utalásokkal. A II. világháborúban súlyosan megsérült épület többszöri átalakítás és kisebb köztes bontás után, ma ismét eredeti (megközelítőleg eredeti) pompájában áll a Duna-parton.

Az elsősorban esti rendezvényekre szolgáló épület nappal is kínál látnivalót. A már világhírűvé vált 2-es villamosról megcsodálható budai panorámán kívül, amely a Vigadó teraszáról szemlélve még megkapóbb látvány, több szinten találkozhatunk a 2011-ben elhunyt Makovecz Imre grafikáival, terveivel, a tervek alapján készült makettekkel és megvalósult műveinek fotóival. Kitűnő gyűjtemény! A kiállítási anyagban hamar feltűnik, különösen egy római kori halomsírokkal foglalkozó régész számára, hogy Makovecz Imrét inspirálták a halomsírok, akár lakóházakra, akár templomokra, akár ravatalozóra szólt a megbízás. De mikor is találkozhatott Makovecz Imre először halomsírokkal? Akkor, amikor a Nagymágocs és Gádoros közötti kunhalmok legmagasabbikába Árpádhalom határában 1989-ben Életfát állított? Templomterveinek megrajzolásakor szeme előtt látta-e Illyés Gyulának az alföldi kunhalmokra vonatkozó szavait: „Ti vagytok a mi katedrálisaink”? A kunhalmok nagy része és a dunántúli halomsírok azonban mind-mind temetkező helyet rejtenek, a késő bronzkorban kora vaskorban és a római korban is gyakran 100-nál is több halmot magába foglaló sírmezőket alkottak (Bakonyszücs határában és Százhalombattán vagy Somogyjádon és Pátkán is). A halomsír formát, amely nem más, mint nagyjából egy félköríves, kisebb-nagyobb „földkupac”, Makovecz Imre kiállítóterek, közcélú építmények, templomok tervezésénél is felhasználta.

Az eredeti funkciót leginkább megközelítő, megvalósult terve az 1989-ben elkészült pusztaszeri ravatalozó, amely mintegy megjelenítette az ugyancsak földdel borított, mükénéi kupolasírokat, vagy a balácai, kemenesszentpéteri falazott sírkamrát, a sírkamrához vezető folyosót is magába foglaló, földdel borított, nagyméretű temetkezést. Még a bejárat feletti, eredetileg az isteneknek szóló ajánlást vagy sírfeliratot hordozó kőtábla sem hiányzott. Százhalombatta esetében még közvetlenebb a kapcsolat. A régészeti parkban ugyanis a kora vaskori halmok egyikének rekonstrukciója is helyet kapott. A Szent István templom szinte földre támaszkodó kupolája is mintha a földhalmokat idézné. S hogy Százhalombatta római kori múltjára is történjék említés, két oldalról római kori vízvezetékre utaló hófehér falak emelkednek. A „paplak” és a közösségi tér pedig füves dombként csatlakozik a templomhoz. Végül meg kell emlékeznünk Makovecz Imre utolsó munkájáról, a devecseri Újjászületés ökumenikus kápolnáról, amelynek kupolája ugyancsak egy halomból, egy földgyűrűből emelkedik ki. A kápolna az iszapömlés második évfordulójára készült el. A Makovecz-kiállítás 2014. szeptember 21-ig látogatható a Vigadóban.