Hétvége

2015.12.18. 16:33

Staféta Nagy Ferenccel

Novák László természetfotós azt kérdezi Nagy Ferenctől, hogy idén milyen fejlesztések voltak a cseszneki várban?

Mátételki András

Fotó: Mátételki András

- Azzal, hogy a faluból a barokk óratornyig - ezen a 250 méteres szakaszon - megoldódott a felszíni vízelvezetés, s az út terméskő-borítást kapott, esős időben már nem kell sárban taposniuk a látogatóknak. Az idei beruházások a közel múltban fejeződtek be, aminek köszönhetően átadtuk a fogadóépületet, ahol helyet kapott a bemutatóterem: itt nyomon lehet követni a vár fejlődését, ugyanakkor látni lehet a hadi életből származó fegyverek másolatát a várkapitány gyűjteményéből. Mindemellett vizesblokkal is gyarapodtunk, amelyet már régóta jogosan igényeltek a hozzánk látogatók. A rekonstrukció során az alsó várrész alapfalait megmagasították, és elkészült a kétszárnyú fémborítású kapu, amely lehetővé teszi, hogy záróra után már senki ne sétálhasson fel a várba, különösen sötétben, ami balesetveszélyes.  A kivitelező a fogadó épülettel szemben egy pihenőteraszt alakított ki, s lesz már díszkivilágításunk az északi oldalon, igaz, most még csak az ünnepnapokon. Jövőre az építők a balesetveszélyes falszakaszokat erősítik meg, de a nagyobb fejlesztés 2017-től várható. A nemzeti várprogram kertében további 750 millió forinthoz jutunk, amiből újabb, jelentős munkákat tudunk megvalósítani.

Nagy Ferenc azt kérdezi Török Lászlótól, a veszprémi állatkert igazgatójától, hogyan etessük télen a madarakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!