Kalász Istvánné, Piroska a frontról kapott levelekkel emlékezik édesapjára

A balatonrendesi Kalász Istvánné, Piroska egyértelmű választ ad most erre az érdekes kérdésre. A család egy szép, régi fadobozban őrzi Dobsa Sádor 1942-ben az orosz frontról írt leveleit. Csak néhány megsárgult papírlap maradt, rajtuk nagyon szép, ma is jól olvasható kézírás tintaceruzával. Akkoriban, pláne ott, nem volt más – mutatja Piroska.

Könnybe lábad a szeme ma is, ahogy a sorokat olvassa. Leveleiben az édesapja pár hónapos kislányát az „én kis Pirkómnak” hívja, feleségétől azt kéri, vigyázzon az ő kis csöppjére. Szép írásával még süteményes könyvet is jegyzett, de azt már nem tudni, hogy vajon rendeltetésszerűen használta-e, sütött-e süteményeket. Sőt, ennél sokkal fontosabb dolgokat sem lehet tudni, sajnos.

Legfeljebb csupán annyit, hogy az édesapa bútorasztalosnak tanult, három testvére volt. Csakhogy 1942 nyara elején kivitték Oroszországba, a frontra. Piroska akkor három hónapos volt. Édesapja június 12-én írta az utolsó levelet az egyik testvérének, és augusztus kilencedikén elesett. Fiatalon, harmincegy évesen. Azok a levelek maradtak fenn, amelyeket ebben az időszakban írt. A levelek mindegyikében arról írt Sándor, hogy nagyon bízik abban, hogy hazatér a frontról. Minden levélben kitért arra, hogy felesége, Piroska édesanyja vigyázzon a pici lányra, az ő kincsükre. Sándor nagyon örült a kisbaba érkezésének, annál is inkább, hiszen túl voltak egy nagy tragédián. Piroska nővérét elveszítette a házaspár. A fiatalok 1938-ban kerültek össze, két év múlva, 1940-ben született a kis Etelka, de sajnos a fájdalmas családi örökséggel, lyukas szívvel jött a világra. Akkoriban ezt még nem tudták műteni. Így hat hónapot élt csupán Dobsa Sándorék első gyermeke, akinek súlyos betegsége ma már gyógyítható, megmenekülhetne a haláltól a kislány.

Piroska és családja sajnos ennél sokkal többet nem tud az édesapjáról. De most, apák napján a már maga is nagymama Piroska gondolatban felköszönti őt, és megköszöni neki azt a szép, tartalmas életet, amelyet kaphatott tőle. Ennél többet sajnos nem tehet.

Piroska azonban nem keseredik el, őt mindenki a ma is aktív, vidám, segítőkész nagymamaként ismeri. Hosszú éveken át vállalt közösségi feladatokat a sok otthoni teendő mellett. Emlékei közt őrzi például az egykori települési Ivó-napi, vagy mondhatjuk úgy is, hogy apák napi ünnepségeket, amikor még felköszöntötték műsorukkal a hölgyek a férfiakat nőnapi viszonzásképpen. Őrzi a saját maga által készített színes fényképeket a távoli országokba tett utazásokról, de a helyi ünnepekről is. A képek egyikén éppen a balatonrendesi Kornyika kórus énekel, egy másikon a falunapon szerepelnek a helyi asszonyok. Van néhány kép a 2008-as nőnapról és a vidám Ivó-napról is, természetesen. A felvételek arról tanúskodnak, hogy tele volt a kultúrház vendégekkel. Még a helyi nyaralótulajdonos, Dévai Nagy Kamilla is szerepelt.

A sok régi szép emlék legkedvesebbjei mégis azok a levelek, akik írójára valójában nem emlékezhet Piroska. Ő mégis megpróbálja a sorok alapján felidézni édesapja alakját, hangját. Nem tehet ennél többet.