Hírek

2009.09.11. 02:29

Három dimenzióban

Nagyvázsony - Két új tárlat nyílt a nagyvázsonyi vár melletti kiállítóteremben: légi fotókat és háromdimenziós fotókat láthatnak a látogatók, akik a várban a magyar királyok panoptikumát is megtekinthetik.

Balla Emőke

Különleges fotókkal ismerkedhetnek azok, akik ellátogatnak a nagyvázsonyi várba és a vár melletti kiállítóterembe. László János légi fotói úgy mutatják be az ismert magyar várakat, kastélyokat, kolostorokat, romokat, ahogyan soha nem látjuk, hiszen ritkán van lehetőségünk a nevezetességek fölé szállni, repülőről megtekinteni. A sárkányrepülőn, illetve robothelikopteren elhelyezett fényképezőgép azonban eddig nem is- mert szemszögből örökítette meg például a tési szélmalmot, a cseszneki, a döbröntei, a somlói várat vagy a budapesti Széchenyi fürdőt. 

Az emeleten újonnan kialakított kiállítótérben Vígvári Tamás háromdimenziós fotói láthatók, melyek a moziban is használatos piros-kék szem-üveggel élvezhetők. A szem tulajdonságait kihasználva készített fotók annyira térhatásúak, hogy az ember szinte tapinthatja a kiugró kőfalakat, bástyákat, szinte ráléphet a feléje futó murvás útra. Középkori várakat láthatunk, Szigligettől Sopronig, Simontornyától Egerig, Nagyvázsonyban a legtöbb felvétel természetesen a helyi várat ábrázolja.

Tupcsia Péter,
a Nagyvázsonyi Kinizsi Nonprofit Kft. ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta: a mostani kiállítások szeptember végéig ingyenesen látogathatók, később újabb időszaki bemutatókat terveznek. Az ügyvezető arra törekszik, hogy minél több látogató úti célja legyen Nagyvázsony, a vár, ahol a magyar királyok panotikuma is megtekinthető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!