Hírek

2009.11.17. 03:29

Inkább előremenekülnek - Kistérségi rendelőközpontot építenek a zirci városi kórházban

Zirc - Új szakrendelő épül a városi kórházban. A több mint negyvenéves régi rendelőt lebontják, helyén 2011-re egy háromszintes, korszerű, emelt szintű ellátást biztosító, a jelenleginél több szakrendelést nyújtó kistérségi rendelőközpont áll majd.

Martinovics Tibor

A pár évvel ezelőtt még csődközelben álló, akut ellátását elvesztő, a megszűnés szélére sodródó intézmény mára a megye egyik leginkább fejlődő kórházává vált. A két évvel ezelőtt még 80 millió forint adósságot cipelő kórháznak jelenleg nincsenek kifizetetlen számlái, sőt működése a szinte teljes kihasználtsággal gyógyító rehabilitációs és krónikus osztályának köszönhetően nyereséges. Az új rendelőben nappali kórházi ellátás is működik majd, ami dr. Tótth Árpád igazgató szerint kuriózumnak számít a megyében.

- Két út állt a gazdaságilag nehéz helyzetbe került kórház előtt. Egyrészt be kellett szüntetni a veszteséges tevékenységeket, ez megtörtént az aktív ellátás bezárásával, és újraszervezni a nélkülözhetetlen ellátásokat. A három évvel ezelőtti nagy rekonstrukció megteremtette a krónikus fekvőbeteg-ellátás korszerű feltételeit, erre építve saját bevételekből létszámfejlesztés is történt. Ez előremenekülés volt, de megalapozta az intézmény biztonságos működését, bár ennek továbbra is feltétele, hogy a 75 ágyas rehabilitációs és a 62 ágyas krónikus belgyógyászati osztály leg-alább 90 százalékos kihasználtsággal működjön egész évben.

Ezzel nincs gond egyelőre. Most következhetett az újabb fejlesztés, amit elsősorban már nem a gazdasági, hanem a szakmai helyzet indokolt, azaz a betegellátás színvonalának emelése, az ellátási igények kielégítése vezérelt. Ez a szakrendelői fejlesztés, egy korszerű, emelt szintű, kistérségi járóbeteg-szakellátó központ létrehozása - magyarázza dr. Tótth Árpád igazgató, aki vallja: mára beigazolódott, hogy a néhány évvel ezelőtt drámai változásként megélt kórházi átalakítás az intézmény jövőjét alapozta meg. Zirc városa - Várpalotához hasonlóan - kétszer pályázott a kistérségi szakrendelői központ fejlesztésére. Másodszorra egyedüliként nyertek az uniós pályázaton, nyolcszázmillió forint támogatást kaptak, amihez az önkormányzat a kötvénykibocsátásból származó bevételeiből még közel kilencvenmillió forintot tesz majd hozzá.

Mindez nem csupán egy korszerű épület megvalósítására lesz elegendő, de a meglévő szakrendeléseket három újjal tudják bővíteni (urológiai, aneszteziológiai ambulancia és gyermekgyógyászati szakrendelés), valamint jut pénz az elavult orvos műszerek kicserélésére, csak hogy a két legfontosabbat említsük: korszerű digitális röntgen- és ultrahang-diagnosztikát telepítenek majd az intézménybe. A cél egyértelmű: a kistérséghez tartozó harmincezer lakos a járóbeteg-ellátáson belül minden szolgáltatást, ami szakmailag indokolt és megengedhető, helyben és megfelelő színvonalon kapjon meg, ne kelljen az alapvető vizsgálatokért, kisebb beavatkozásokért a megyei kórházba vagy távolabbi intézménybe menniük.

- A lakossághoz közel hozható - alacsony kockázatú, különleges műszerezettséget és speciális szaktudást nem igénylő - ellátások hozzáférésén javítunk majd. A szakrendelések mellett lesz egynapos sebészet és a már említett nappali kórházi ellátás. Ennek keretében a kúraszerű, rendszeres kezelést igénylő ellátásokat, mint például értágító, fájdalomcsillapító infúziós kúrák, végzünk majd. Ezekért a beavatkozásokért a betegeknek eddig több napra be kellett feküdniük a megyei kórházba. Ez nem indokolt, a páciensnek és az egészségügyi ellátórendszernek is jobb, ha ezen változtatunk - fogalmaz a kórház igazgatója, aki hozzátette, a térség ellátási színvonalán sokat emelt a zirci mentőszolgálat megerősítése, az új, modern mentőállomás átadása. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!