2009.12.09. 03:29

Legelői anziksz

Gombásztam. Elég ritkán kellett lehajolnom, de így is találtam már egy levesre valót. A szélső ház felől kisfiú közeledett. Érthetően köszönt és segítséget ajánlott a gombakeresésben, ha pár forintot fizetek érte. Kettőszázra gondolt, s mivel nem válaszoltam azonnal, megkérdezte, sokallom-e.

Napló

- Á, dehogy! - sütöttem le a szemem ravaszul. - Nincs nekem pénzem, nem hordok a legelőre - álnokoskodtam.

- Milyen jó késed van! - állapította meg. - Nekem is jó lenne egy ilyen zsebkés. Tényleg nincs pénzed? Holnap is eljössz? És akkor hozol magaddal? Mert segíthetek előre is.

És ment előttem, mellettem. A magas fűszálak takarásában is észrevette a szegfűgomba világosbarna kalapját. Amíg szedegettem, beszélgettünk. Megtudtam, hogy második osztályos, hatan vannak testvérek, és most várják a hetediket, hogy birkát szokott legeltetni, meg körmözni is tud. Mi az a körmözés? - kérdeztem, mert felrémlettek az iskolai körmösök.

- Ha az állat húzza a lábát, akkor meg kell körmözni, hogy rendesen tudjon járni - felelte.

- Te miért húzod a lábad? - fordított egyet a beszélgetésen.

- Focibaleset - válaszoltam meglepetten. - Rég volt. Elborult az ég. Pár csepp már esett.

- Biztos, hogy semmi nincs nálad, amit adhatnál? Bármi jó lenne. Ugye, holnap is eljössz?! - szegezte rám tekintetét.

Hallgattam. Majd elővettem a tárcám, és átnyújtottam kétszáz forintot. Felragyogott a szeme, s ahogy csak a lába bírta, futott haza.

Domján Gábor