Az írás állapot, nem foglalkozás

Az imént az egyik kisfia felpattant a székből, kihúzta magát, és annyit mondott, író leszek, mint apa. Büszkeséggel tölti el?

- Inkább aggodalom fog el, mint öröm. Az én pályám persze nem ezt bizonyítja, de ez nem egy könnyű szakma. Rengeteg az író, nehéz boldogulni. Ha azt mondaná valamelyik gyermekem, hogy befektetési bankár lesz, akkor lehet, hogy nyugodtabban figyelném a fejlődését.

 Írt forgatókönyvet, színdarabot, volt tévéműsora, dolgozott dramaturgként, vezetett kiadót, tudósított az Egyesült Államokban, egyetemeken tanított, de elsősorban írónak tartja magát?

- Én csak írónak tartom magam. Minden más, amit csináltam, olyan, mint a kiegészítő sport a sportolóknak. Ha valaki öttusázik, illik egy kicsit síznie. Én ugyanígy vagyok a hajdani televíziós működésemmel és minden egyébbel is. Mindig is prózaíró voltam, az volt az én feladatom, a többi csak úgy adódott.
 
 Mégis fontosnak tartja a médiajelenlétet.

 - Most olyan a világ, hogy egy bizonyos sikerhányados fölött a média megpróbálja bekebelezni az embert. Az én esetem azért is kettős, mert egy ideig nem áldozata voltam a médiának, hanem csinálója, én próbáltam bekebelezni azokat, akik velem egy műsorban leültek beszélgetni. Ez egy ragadozó műfaj. Ha jó tévéműsort akar készíteni az ember, kénytelen az alanyát bizonyos mértékig kizsákmányolni. Mint aktív tévéműsorkészítő, én már nem létezem, ezt befejeztem. Nem tettem semmilyen fogadalmat, de mikor eljött a 60. születésnapom, úgy határoztam, hogy hátralévő életemben megpróbálok még írni néhány könyvet, a meglévő gyerekeim sorsát egyengetni, és ez elég egy ilyen korú embernek már.
 
 Kavarognak a fejében már a következő regényötletek, vagy pihenőt tart az új könyve megjelenése után?

 - Általában a prózaíró nem arról híres, hogy sok ötlete van. Fog egyet, és két-három évig kalapálja, de én az a típusú ember vagyok, akinek nagyon sok a regényötlete. Ahhoz, hogy egyet megírjak, két dolog kell, az egyik, hogy halálosan beleszeressek valamelyik meglévő ötletbe, szinte úgy, ahogy egy nőbe lehet beleszeretni. A másik viszont, hogy elhiggyem, hogy ha én ezt meg tudom írni magas színvonalon, akkor azoknak, akikhez eljut, valahogyan jobb lesz valami. Nem merném mondani, hogy az életük, de valami jobb lesz. Lehet, hogy csak egy centimétert, vagy egy millimétert, de jobb lesz. Ha ezt a gyerekes hiedelmet nem tudom érezni, akkor azt az adott munkát nem is tudom megírni.

Ha az ember befejez egy adott könyvet, kell egy kis idő, mire el tudja engedni. Ez olyan, mint a válás. Idő kell meggyászolni, megemészteni. Ugyanez van a könyvek útjára bocsátásával is. Még nem telt le a gyászév a Csillagok világával. Ez számomra egy fontos könyv, még nem tértem egészen magamhoz. Még elengedni sem tudtam. Pedig ha egy könyv megjelenik, akkor el kell engedni. Ez most már az olvasóké, ha tetszik nekik, ha nem. Ezt nehéz szívvel figyeli az olyasmi szerző, mint én. De van két ötlet, amik már megvoltak e könyv előtt is, amivel foglalkozgatnék, ha majd eljön az ideje.

Előfordul olyan, hogy belekezd egy regénybe, de idővel elmúlik az ötlet iránti nagy szerelem?

- Ez az alapeset. Tízből egy lesz könyv. Vagy nyolcból egy. Amikor elkezdem, megvan a szerelem, és megvan az az érzés, hogy ha meg tudom írni, akkor jobb lesz. De van olyan, hogy megvan hozzá minden, mégsem megy. Ha rájövök miért, az az egyszerűbb eset, mert lehet változtatni rajta. De az esetek többségében nem tudom, hogy miért nem megy, akkor félreteszem. Van egy bizonyos szekrényem, ami tele van az ilyen kézirataimmal, és mióta számítógépem van, azóta oda mentem le őket. Ezzel szerintem mindenki így van, mert mindig több a selejt, mint a végtermék.
 
Meghatározott körülmények között ír, vagy bárhol, bármikor?
 
- Nincsenek makacs szokásaim. Ha tehetem, hordozható számítógépen írok, de tudok egy füzetbe az ölemben is bárhol. Ha regényt ír az ember, nem árt némi napirend. Nekem az sincs, az életem kicsit zavaros ehhez, de az lenne az ideális, ha minden nap egy bizonyos órát tudna írni az ember. Erre a reggeli órák a legalkalmasabbak, de ezt nem mindig tudom így szervezni. Egyrészt bizonyos sportjaim akkor vannak, másrészt egy bizonyos életkorral együtt jár, hogy egyre több az ügy, amit intézni kell. De ahhoz ragaszkodom, hogy napi két-három órát prózaírhassak.

 Hogyan született A csillagok világa? A kisfiai inspirálták?

- Mesekönyvet akartam írni a történetekből, amikkel őket szórakoztatom. Aztán valahogy kicsusszant a kezemből egy családregény, az a típus vagyok, aki ezt hagyja. Nem erőszakoskodom.
 
 Tudni lehet önről, hogy szinte minden kortárs magyar szerző művét elolvassa, ami megjelenik.
 
- Az írás és az olvasás testvérek. Kicsit olyan a kapcsolat köztük, mint a halál és az álom között. Mondják, hogy az álom a halál kistestvére. Szerintem az írás kistestvére az olvasás, vagy talán az olvasás kistestvére az írás. Meggyőződésem, hogy mindenkinek írni kéne. Nem szépirodalmat. Levelet, naplót, akármit.

Vámos Tibor 1950-ben született, keresztnevét tizenkilenc évesen változtatta Miklósra. Az ELTE Állam- és Jogtudomány karán szerzett diplomát. Az Ab Ovo Kiadó egyik alapítója és vezetője (1992-1995), az Objektív Filmstúdió dramaturgja (1975-1992), a Nation című amerikai hetilap tudósítója (1990-2005), és az International Buda Stage művészeti vezetője (1997-2003). Vendég-professzorként a Yale School of Drama, a City University of New York film- és színművészeti karának oktatója. Televíziós műsorai a Rögtön, a Lehetetlen és a 2 Ember. Több mint harminc könyve jelent meg eddig itthon, írt forgatókönyvet és színdarabot is.   Regényeit kiadták Csehországban, Lengyelországban, Norvégiában, Dániában, és Finnországban is. Novelláinak tucatjait közölték rangos külföldi lapok, a The New York Times remek kritikával fogadta a tengerentúlon elsőként megjelenő családregényét, az Apák könyvét is. Legismertebb regényei: Zenga zének, A New York-Budapest metró, Szenvedélyes emberek, Félnóta, Anya csak egy van, Apák könyve, Utazások Erotikában. Ő írta a Szamba, a Csók, anyu és az Ámbár tanár úr című filmek forgatókönyvét is.