Hírek

2010.12.20. 18:46

Őrzik a hagyományt

Nemesgulács - Régi, főként adventhez, karácsonyhoz kötődő népszokásokat elevenítettek fel a település általános iskolájában.

Szijártó János

A Keresztury Dezső Általános Iskola aulája a közeledő karácsonyt idézte, étellel, itallal és elsősorban kedves műsorral várták az érdeklődőket. Régi népszokásokat, köztük a lucázást mutatták be óvodások nagy sikerrel, majd az általános iskolások pásztorjátéka ragadtatta tapsra a nagyérdeműt.

Az előadás különlegességeként meg kell jegyezni, hogy azt Papp Tiborné Erzsike nyugdíjas pedagógus kifejezetten helyi források alapján állította össze és tanította be a diákoknak. A rendezvényen fellépett a gulácsi helyi népdalkör egyesület, majd a Badacsonytördemicen tavaly megalakult, Szabó Csaba által vezetett néptáncegyüttes is, természetesen a téli ünnepkörhöz tartozó táncokkal. Az egyesület tagjai tollfosztást mutattak be. A gyerekek örömére játszóházat is rendeztek, ahol Ács Judit animátor segítségével csuhébabákat készíthettek. A napot Papp Tibor szőttesbemutatója és Jánka Mariska néni múltba nyúló, emlékeket idéző történetei tették teljessé. 
 
A bőséges szellemi táplálék mellett azért a testre is gondolt Nagy Rudolfné polgármester és az önkormányzat, hiszen az iskolában mindenkit megvendégeltek étellel, itallal, süteménnyel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!