Hírek

2011.04.20. 09:19

Szélhámos volt az olasz álompasi

Pápa - Gazdag szülők gyermekének adta ki magát az az olasz házasságszédelgő, aki közel 18 millió forintot csalt ki pápai "szerelmétől", és annak családjától.

Napló Online

Állampolgári feljelentés alapján került a pápai nyomozók látókörébe az a hazánkban élő olasz férfi, aki 2010 nyarán ismerkedett meg egy fiatal pápai hölggyel, majd ez év tavaszán 18.500.000 Ft-tal távozott, melyet a lánytól, annak szüleitől és a család barátaitól csalt ki - tájékoztatott a pápai rendőrség.

A kapcsolat rohamtempóban indult, hiszen a megismerkedésük utáni második héten a szerelmesek már túl voltak az eljegyzésen, melyet egy fehér aranyba foglalt brill gyűrűvel pecsételtek meg. A drága ékszer indokolt volt, ugyanis a fiatalember gazdag olasz szülők gyermekének adta ki magát, mesés örökséggel a háta mögött. Luxus villát, autószalont, testvérével közös ingatlanokat mondott magáénak, amit azonban semmi kézzel fogható dologgal nem tudott megerősíteni. A szerelem vak, ezért a lány hitt neki. Ugyanígy elhitték meséjét a párja szülei is, akiktől különböző fiktív üzleti tevékenységekre, családi tragédiára hivatkozva pénzt csalt ki a gyanúsított.

Az olasz állampolgár a szerelmi kapcsolat alatt kicsalta a család valamennyi megtakarított pénzét, valamint a szülők ismerőseiktől is pénzt kértek, amit a férfi rendelkezésére bocsátottak. A fiatalember azonban nem csak kért, hanem el is vett. Ellopta a lakás páncélszekrényében elhelyezett összeget és a menyasszonya készpénzét is.

Időközben a becsapott lány anyai örömök elé nézett, majd kórházba került. Onnan haza érkezve szomorúan tapasztalta, hogy a szerelme megváltozott, ugyanis kijelentette, hogy már nem érdekli sem a baba sem ő, és viselkedése agresszívvé változott. Ennek a fordulatnak kellett megtörténnie ahhoz, hogy végre lehulljon a lepel a lány szeméről és gyanakodni kezdjen. Sikerült felkutatatnia a férfi Győrben élő volt élettársát, akitől megtudta, hogy a kedvese valójában szegény olasz szülők gyermeke, aki a saját családját is becsapta azzal, hogy daganatos beteg, és tőlük is pénzt csalt ki az állítólagos gyógykezelésére.

A férfi gazdag családi háttere alátámasztására rendszeresen különböző, nagyobb értékű autókkal érkezett, melyeket épp a sértettektől kicsalt pénzből bérelt azért, hogy a meséjét alátámassza. Nem mellékes az sem, hogy a környezetében senki nem tudott olaszul, így az általa bemutatott, hivatalosnak tűnő iratok bármiről szólhattak, azt nem ellenőrizte le senki.

A pápai nyomozók megtudták, hogy a gyanúsított Olaszországban súlyos vagyoni és személy elleni bűncselekményeket is elkövetett, többször volt büntetve lopás, hamisítás, csalás, orgazdaság és erőszakos nemi közösülés miatt.

A csaló jelenleg előzetes letartóztatásban van. Ellene üzletszerűen jelentős értékre elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pápai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!