Hírek

2011.05.17. 09:52

Új igazgatót neveztek ki

Balatonfűzfő - Új igazgatót nevezett ki a képviselő-testület az Irinyi János Általános Iskola élére a legutóbbi ülésen.

Mátételki András

A testnevelő végzettségű Polyák István pályája kezdetén már dolgozott az intézményben tíz éven át, majd az elmúlt időszakban több helyen volt óraadó tanár. Kinevezése öt évre szól. Változás történt a Balatonfűzfői Hírlapnál is: az újság korábbi tördelőszerkesztőjét, Béres Istvánnét nevezték ki júliustól főszerkesztőnek.
Ismét téma volt a fórumon a delta, a leendő városközpont átalakítása. Úgy foglaltak állás a képviselők, hogy a vasút ezen a helyen mintegy 700 méter hosszban alagútban fusson. A vízszolgáltatást nyújtó SAL-X Kft. tavalyi beszámolójából az is kiderült, hogy a cégnek kilencmilliós vesztesége volt.

Nem járult hozza a testület, hogy a Lurkó-Land Kft. módosítsa eredeti elképzelését a salakos focipálya hasznosításával kapcsolatban, ahová korábban a gyerekeknek szórakoztató központot terveztek. A kft. nyert ugyan 240 milliót a beruházásra, csak éppen az önrészt nem tudják előteremteni. Legvégső esetben az önkormányzat visszavásárolja a területet, ahogy az a szerződésben szerepel.

A testület rövidesen megvizsgálja, dolgozzon-e a polgármester mellett olyan képviselő, aki mint tanácsnok a társadalmi kapcsolatokért lenne felelős a jövőben.
A méhnyakrák-prevenciós programra egy cég ugyan jelentkezett, de a fűzfői képviselő-testület úgy határozott, hogy pályázatot írnak ki erre a feladatra. Nyertek ugyan 240 millió forintot, de a szükséges önrészt jelenleg nem tudják előteremteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!