Hírek

2011.06.16. 17:52

Mindennapi hős

Gyulafirátót - Nekünk, a lőtér szomszédságában élő rátótiaknak senki nem tudja megmagyarázni, hogy az országot megszálló szovjet csapatok felszabadítók voltak.

Szabó Péter Dániel

Czaun János, a gyulafirátóti részönkormányzat vezetője mondta el mindezt szerdán este a ma már Kolostor borozóként ismert kocsma előtti téren. Itt avattak ugyanis emléktáblát Radics József, a szovjet katonai megszállás utolsó magyarországi áldozatának emlékére. - Szinte percre pontosan 25 esztendeje történt a tragédia, amiről sokáig hallgatnunk kellett. Most azonban úgy döntöttünk megtörjük a csendet - jegyezte meg a képviselő.

A Légierő Zenekar és a helyi Bakonyerdő Pávakör nívós műsorát követően dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter lépett a szép számban összegyűlt rátótiak elé.
- Egy szimpla kocsmai összetűzésből temetés, Radics Józsefből pedig közös halottunk lett 25 esztendővel ezelőtt. Felháborító maga a tény is, hogy egy szovjet tiszt egy T-72-es harckocsival akarja rendezni nézeteltérését. Mindez jól mutatja azt a hatalmi gőgöt, amellyel a megszállt országok népeire tekintettek a szovjet katonák  - mondta el beszédében a miniszter, aki Czaun János társaságában leleplezte a Kolostor Borozó falán elhelyezett márvány emléktáblát.
A Radics József áldozata előtt tisztelgő mementót Wessetzky Szabolcs református lelkész is megáldotta, aki mindennapi hősnek titulálta a 25 évvel ezelőtt elhunyt gyulafirátóti férfit.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!