Hírek

2011.09.30. 18:21

A 8-as út fejlesztése a téma

Várpalota - Jelen állás szerint 2013-ban indulhat meg a várpalotai elkerülő út építése.

Szabó Péter Dániel

Mindezt Lennert János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési infrastruktúra főosztályának vezetője mondta el a 8-as Főút Térségi Fejlesztési Tanács pénteki ülésén.

A palotai Thuri-várban rendezett tanácskozáson a minisztérium képviselője kiemelte, 110, illetve 90 kilométerórás korlátozással kétszer kétsávos elkerülő út épül, a beruházás mintegy 40 milliárd forintba kerül majd. Hosszas egyeztetések után letisztult az elkerülő út nyomvonala, ám a beruházás elindulását  késlelteti néhány körülmény.

Mezei László, Várpalota főépítésze hangsúlyozta, a várost délről elkerülő út nyomvonalának megfelelően módosították a település rendezési tervét, ám erre szükség lenne a szomszédos Pétfürdő esetében is. A beruházás ugyanis érinti a nagyközség közigazgatási területét, s amennyiben nem történik meg a rendezési terv felülvizsgálata, s nem lesznek meg a szükséges engedélyek: csúszhat, sőt, adott esetben meg is hiúsulhat a nagyívű projekt.

- Nehézségekkel terhelt a két település közti együttműködés, ám az tény: a térség nagy lehetőség előtt áll, amelyet vétek, mi több, komoly hiba lenne veszni hagyni - mondta el Talabér Márta, Várpalota polgármestere. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!