Hírek

2011.09.21. 17:46

Kinyitották az ékszerdobozt

Herend - Az idei év hatodik, egyben utolsó időszaki kiállítását nyitották meg a Herendi Porcelánmúzeumban. Az Erdők mélyén tematikus tárlat rég nem látott tömeget vonzott.

Tremmer Tamás

A herendi porcelán nem csak használati tárgy, hanem egyben művészeti alkotás is. A porcelánmanufaktúrában 16 ezer fehér, valamint négyezer festett mintával rendelkeznek, ezek kombinációiból több tízmillió féle figurát, tárgyat tudnak előállítani – vagyis szinte bármilyen tematikus kiállításhoz társak tudnak lenni, így a vadászatihoz is. Mindezt dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója mondta, amikor köszöntötte az Erdők mélyén címmel nyílt kiállítás vendégeit.

Különleges afrikai és hazai trófeák, szebbnél szebb vadászati témájú porcelán alkotások fértek meg egymás mellett a Herendi Porcelánmúzeumban. A tárlatnak csodájára jártak, ekkora tömeget régen látni kiállítás megnyitón.


Tengerdi Győző, a HM Verga Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy az emberek gyöngyszemet jöttek megtekinteni, egy ékszerdobozt felnyitni. Ő tevőleges részese volt a kiállításnak, amelyhez több trófeát ajánlott fel. Mint mondta, két dolog vezérelte: egyrészt az az összefogás, amely ezt a tárlót összehozta; másrészt pedig a vadászat társadalmi elfogadottságának a növelése. Az esemény fővédnöke, dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nevében Jenik Péter sajtófőnök köszöntötte a vendégeket, méltatta a nagy sikerre ítélt a kiállítást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!