Hírek

2012.04.11. 07:37

Az őssejt az orvostudomány távlata

Veszprém - Az őssejt felhasználásával ma már több, konkrét betegség gyógyítható, például a szívinfarktus is. Ez ma az orvoslás legfantasztikusabb távlati lehetősége.

Varga Domokos Péter

Erről Czeizel Endre professzor beszélt kedden a megyei kórházban, a szülésre felkészítő előadás-sorozat keretében. Az ismert genetikus elmondta, az anyaméhben a megtermékenyítést követő 15 nap elteltével kezdenek aktiválódni az őssejtek, először az agysejtek alakulnak ki. Ma már köztudott, hogy a felnőtt ember szervezetében is léteznek őssejtek, többek között ennek köszönhető a sebgyógyulás, a hegesedés. Londonban és Pozsonyban már létezik közösségi őssejtbank, nálunk még egyénileg eldönthető, elsősorban anyagi kérdés, hogy az újszülött köldökzsinórjából (a vérből és a szövetből) fagyasztanak-e le őssejtet.

A professzor szerint az őssejtek alkalmazásával távlatban emberi szerveket lehet előállítani, gyógyítható lesz vele a meddőség, valamint pótolhatóvá válnak az öregkori, megkopott szervek. Szólt arról is, nem csodaszer, sokan visszaélnek vele, alkalmazási lehetőségét az egész világon törvények szabályozzák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!