Hírek

2012.05.23. 13:15

Szakmaiságból, emberségből vizsgáztak

Dáka - A dákai otthon tizedik éve rendezi meg a szakmai vetélkedőt. A rendezvénynek több célja is van. Az egyik, hogy a megyei (fenntartótól független) szociális intézményekben dolgozó kollégáknak szakmai tapasztalatcserét biztosítsanak. A másik oldal a tudáshoz kötött: a szakmaiságról, az ellátottak gondozásáról, a szükségletekhez igazodó gondozásról szól.

Nagy Imre

A hagyományos, szerdán megtartott szakmai vetélkedőre idén tizenkét intézmény (Dáka, Veszprém két intézménye, Lesencetomaj, Nyírlak, Kamond, Devecser, Pápakovácsi, Külsővat, Peremarton, Szőc, Sümeg) csapata nevezett. Munkatársaikat az igazgatók is elkísérték Dákára. A versenyzőket és a meghívott vendégeket Hanich Ferenc, a vendéglátó Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye igazgatója köszöntötte.

A nemes vetélkedést dr. Kovács Zoltán, a megyei kormányhivatal vezetője nyitotta meg, méltatva a versenysorozat szakmai jelentőségét. A verseny több fordulóban zajlott, jó hangulatát már az első feladat - az intézmények, csapatok mókás bemutatkozása - megteremtette. Ezt forgószínpadszerűen követte a többi: a résztvevők felváltva adtak számot a szakmai tudásról az írásbeli kérdéssor kitöltésével, a szóbeli vizsga alapján, illetve az ápolási- és mentálhigiénés gyorskérdések megválaszolásával. Mint minden vetélkedőn, itt is a gyakorlati feladatok megoldása volt a leglátványosabb, ezek a komplett újraélesztés, vagy az artériás vérzéscsillapítás nyomópontjainak bemutatásától a parittyakötés készítésén át az erősen spriccelő, vérző sérülés ellátásáig terjedtek.

- Ezen az alkalmon megmutatkoznak mindazok a képességek, amik által magunknak is, a külvilágnak is bebizonyíthatjuk, hogy a munkánkat a szakmai tudás alapján végezzük. A vetélkedőt megnyerni nagy elismerést jelent. A zsűri tagjai - elismert szakemberek - azt kérdezték, hogy mennyire presztízskérdés ez a szakembereink számára. Azt válaszoltam, hogy ez egy olyan nemes küzdelem, mint amikor valaki az érettségire készül. Az intézményeknek nagy dicsőség, ami olyan szakmai sikert hoz, amivel bátran kiállhatnak a külvilág felé. A győzteseket ennek megfelelően igyekszünk honorálni oklevéllel, vándorserleggel - fogalmazott Hanich Ferenc.

A zsűri: Horváth Mária, a Veszprém Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője, dr. Szivák Péter, a megyei kormányhivatal szociális- és gyámhivatalának vezetője, Túróczi Mária, a hivatal népegészségügyi szakigazgatási szervétől, és Farkasné Farkas Gyöngyi, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális hivatal megbízott főosztályvezetője, nem volt könnyű helyzetben a háromfordulós vetélkedő feladatainak elbírálásakor. Végül meghozták a döntést: a feladatok összesített végrehajtásában a legjobbnak a dákai csapat bizonyult. A második a lesencetomaji, míg a harmadik a nyírlaki intézmény lett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!