Hírek

2012.10.14. 17:44

Jól vizsgáztak a vizslák

Káptalanfa-Sárosfő – Némely kutya ugyan megszeppent a nagy tömegtől, a számukra ismeretlen ebektől és a körülményektől, de összességében jól teljesítettek a vizsgán.

Tremmer Tamás

A Veszprém Megyei Vadászkamara kynológiai bizottsága ezúttal is a Bakonyerdő Zrt. devecseri erdészetének sárosfői vadászházánál rendezte meg a szokásos vizsla munkavizsgáját. A résztvevő ebek számán látszott, hogy a törvény szerint vadászatokon csak vadászati alkalmassági vizsgával rendelkező kutyák vehetnek részt, kétszer annyi gazda hozta el a társát a vizsgára, mint tavaly.

A jó képességű, fegyelmezett kutyáknak nagy szerepük van a vadászatok során, hangsúlyozta Pap Gyula kamarai elnök. A megyei kynológiai bizottság elnöke, Maróti Béla arról beszélt, a vizslák segítők, ha jól dolgoznak. A fegyelmezetlen kutya a saját, és mások vadászatát is elronthatja. A vizsgáztatásban Maróti munkáját dr. Sándor Gyula egyetemi docens, az országos kynológiai bizottság elnöke segítette.

A vizslákkal szemben alapkövetelmény volt az engedelmesség. Ezen felül vizsgáztak mezei munkából, légszimat utáni fácánt kellett megkeresniük, vízből kacsát kellett kihozniuk, és sebzett nyulat kellett felkutatniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!