Hírek

2012.12.16. 18:31

Újabb Veszprém megyei településeken az értékőrök

Szentgál - Az utóbbi napokban több hírt is kaptunk a fiatal értékőrök munkájáról. A sort Nemesvámoson nyitották meg, majd Szentgálon készült kiállítás, aztán Veszprémben sajtótájékoztatón szóltak a jövőről.

Varga Ibolya

A Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány kooridinálásával és szervezésében kezdődött meg a munka a megyében. Az alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő a  legelsők között szervezte meg a fiatal értékőrök csapatát. Megyénken kívül még három térségben foglalkoztak ilyen mélységben a témával. A  fiatalok azt a feladatot kapták, hogy településükön és a lakóhelyük környékén mérjék fel mindazokat az értékeket, melyek jellemezhetik őket. Ebbe a körbe  beletartoznak a természeti kincsek, a föld alatt található hasznosított anyagok, a termények, az építészeti örökség, a hagyományok, a gasztronómia és szinte a végtelenségig sorolhatók a tartalmi elemek. A munka során felvételeket készítettek, melyeket kiállításba rendeztek és  feltöltöttek a szeresdamagyart.hu honlapra, mely december elejétől látogatható. A fiatalok munkáját két felnőtt vidékfejlesztési szakember, Bazsó Gabriella és Hoffner Tibor segítette.

Az országgyűlési képviselő a kezdetek óta feladatot vállalt a hungarikumtörvény előkészítésében és jelen volt a vele kapcsolatos vitanapokon. Az értékőr hálózatot is a legelsők között kezdte el szervezni. Sem a fiataloknak, sem a segítőiknek nem  volt könnyű a dolguk, hiszen ilyen jellegű kutatást nem végeztek korábban, nem állt példa előttük. Ezért könnyen tévedhettek is. Megtudtuk, hogy például Fejér megyében az egyik ilyen fiatal értékőr csoport éppen azt a  kézműves terméket, egy tipikus kerámiát hagyta ki a jellemzők feltérképezéséből, melyről több mint két évszázada ismerik a településüket. Szerencsére az ilyen hibák könnyen és gyorsan orvosolhatók, már csak azért is, mert a munkát sehol nem zárták le véglegesen és ezt nem is szándékozzák, máig javasolhatják a programban résztvevőknek, hogy felvegyék a lajstromukba, ami véletlenül kimaradt.

A szentgáli tanácskozáshoz kapcsolódóan színvonalas műsort adtak a Táltos Művészeti Iskola diákjai (Fotó: Gáspár Gábor)

Veszprém megyében húsz település sajátosságait gyűjtötték össze a fiatalok és segítőik, de már biztos, hogy további tizennégy településen kezdhetik meg munkájukat a fiatal értékőrök. Az eddig elvégzett munkáról a szentgáli  Lőrincze Lajos Általános Iskolában kiállítás nyílt, mely január utolsó napjáig megtekinthető. A kiállítás megnyitásakor szakmai konferenciát is tartottak, egy olyan összeállítást is készítettek, mely a helyi gasztronómiai értékeket jellemezte és műsort adtak a helyi Táltos Alapfokú Művészeti Iskola diákjai. A tánchoz a zenekíséretről a Szentgáli Banda gondoskodott. A Szentgáli Pávakör tagjai nemcsak énekeltek, hanem családi receptjeik szerint süteményeket készítettek. A helyi gasztronómia jellemzéséhez még vadpörkölttel kínálták meg a jelenlévőket. Szentgál környéke évszázadok óta a megye egyik legjobb vadászterülete, régen is éltek itt vadászok, és természetes, hogy a vadhúst is jól el tudják készíteni a helybeliek.

A júniustól hatályos, magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvény lényegében kerettörvény, amely a vázát adja majd annak szabályozási rendszernek, amelyen keresztül megvalósul a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok körének a meghatározása, azok felkutatása, dokumentálása, rendszerezése, népszerűsítése, a jelenlegi és a jövő nemzedékkel történő megismertetése és ápolása. Ezt segítik az ifjúsági értékőrök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!