Hírek

2012.12.21. 13:48

Unokák nevében csalt ki pénzt

Veszprém - Rafinált bűnözőt ítéltek el jogerősen, aki csalással százezreket húzott ki idős emberek zsebéből. A korábban már többször embercsempészetért is elítélt M. Gábor 2010. márciusától olyan csalásokat követett el, amit saját "találmányának" nevezett.

Mátételki András

Az 55 éves győri férfi azokat az embereknek kereste ki a telefonszámát, akik özvegyként szerepeltek a telefonkönyvben. Nem mutatkozott be azonnal, hanem hagyta a későbbi károsultakat beszélni, így szedte ki belőlük fiúk, unokájuk keresztnevét. Ekkor azzal a mesével állt elő, hogy autóbalesetet szenvedett Ausztriában, sürgősen kellene kiküldeni jelentős mennyiségű összeget többek között autójavításra, kórházi kezelésre. A megrémült emberek bedőltek a többszörösen büntetett előéletű, jó fellépésű szélhámosnak, s már mentek is a bankba, hogy kivegyék megtakarított százezreiket. Sopronban 2010. március elején négy embertől pár nap alatt 3,5 millió forintot szedett össze. Pontosabban a summákért taxisokat küldött, akik kivitték neki Bécsbe a pénzt, amelyet általában bevásárló áruházak parkolójában vett át. Az egész országra kiterjedő csalássorozatának az osztrák rendőrök vetettek véget, akik az év júniusában elfogták, viszont óvadék fejében szabadon engedték.

A bírósági ítéletben az is szerepel, hogy ezt követően egy nő hívta fel a kiszemelt áldozatokat hasonló mesével (a nyomozás során nem derült fény a személyére), illetve M. Gábor bevonta a közvetítésbe a büntetlen előéletű, ugyancsak győri B. Jánost, mivel sejtette, hogy a taxis vonalon könnyen lebukhat. Az 54 éves férfinek az volt a dolga, hogy személyesen vegye át a pénzt a "rokonoktól". Ezt követően vonatra szállt, s kivitte Bécsbe a kötegnyi bankót, amiért szállást, csekély fizetést kapott megbízójától. A becsapott hajlottkorú emberek közül néhányan menetközben megsejtették, hogy trükkös csalásról van szó, ezért az utolsó pillanatban mégsem adták át neki a százezreket. Így volt ezzel néhány taxis is, akik rosszat sejtve megtagadták a fuvart. Mivel a másodrendű vádlott elkövette azt a hibát, hogy gyakran taxival ment el a pénztért, rövidesen lebukott a társaság. (Az ügyet kézben tartó pápai nyomozók már korábban felhívták a taxisok figyelmét erre a bűncselekményre, akik hajlandók voltak segíteni a bűnüldözők munkáját - a szerk.)

M. Gábor társai segítségével 24, az ország különböző részében lakó embert csapott be: négy hónap leforgása alatt több mint kilencmillió forintos kárt okozott nekik.

Mindkét vádlott elismerte tettét, részletes vallomást tettek a bíróság előtt. A sorozat csalást elkövető M. Gábort a pápai bíróság, mint különös visszaesőt, halmazati büntetésül négy év börtönre ítélte, s elrendelték egy korábbi, 11 hónapos szabadságvesztésének utólagos végrehajtását. Az első fokú bíróság tizenegymillió forintos vagyonelkobzást rendelt el, amit a Veszprémi Törvényszéken Dülkné dr. Pintér Zsuzsanna tanácsa 1,4 millió forintra csökkentett. B. János négy évre felfüggesztett másfél évi börtönbüntetése már első fokon jogerőssé vált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!