Hírek

2013.01.05. 21:41

Ez évtől újra járási központ lett Devecser

Devecser - A péntek esti újévköszöntő fogadáson Toldi Tamás polgármester hosszasan sorolta az elért eredményeket és a terveket.

Tóth B. Zsuzsa

Mint elhangzott, nem volt könnyű megvalósítani, hogy újra járási központ legyen a város, és még van is tennivaló bőven e téren. Például a munkaügyi hivatal, a földhivatal és a tankerület létrehozása a jövő tervei közé tartozik. A térség gazdasági erejéről szólva a polgármester sorolta mindazon beruházásokat, amelyek tavaly megvalósultak, valamint a támogatást nyert pályázatokról szintén beszélt. Azok között van olyan, amely vágópont létrehozását segíti elő, de a városközpont rehabilitációjára, illetve az iparterület fejlesztésére szintén nyertek. Pályáztak továbbá a várkert rendbetételére, a művelődési ház felújítására és napenergia hasznosítására. A feladatok közé tartozik a turizmus fejlesztése, a gazdaságfejlesztés szempontjából is lényeges szakképzés megvalósítása.

Az újévköszöntő fogadáson Toldi Tamás polgármester arra kérte a jelenlevőket, hogy a közösségerősítésből vegyék ki részüket. Fotó: Penovác Károly

A város képviselő-testülete csütörtöki döntése értelmében Devecser Noszloppal közös polgármesteri hivatalt hoz létre. Ami pedig a városfejlesztést illeti, megvalósult több intézmény felújítása, elkészült például a sportpálya, a rendelő és az orvosi lakás, a járásban a gyermekek házának három épülete. A kármentő alapból idén megvalósul a Petőfi téri kis iskola rendbetétele, a volt járásbíróság és az OTP épülete, valamint a városgazdálkodás Deák téri telephelyének felújítása. A START munka program keretében betonelem-készítő üzem létesül, és a használt cikkek javítóüzeme ugyancsak elkészülhet. A Hunyadi utcában kialakítanak egy telephelyet és csarnokot, ahol energianövényből készült brikettet is gyártanak majd az intézmények fűtéséhez. Szabad vállalkozói övezet létrehozására szintén van szándék. Toldi Tamás leszögezte, hogy a gazdasági erő a legfontosabb a jövőben, ezért kérte a jelenlevőket, hogy a közösségerősítésből vegyék ki részüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!