Hírek

2013.01.08. 14:00

Már a strandszezonra készülnek

Balatonfűzfő - Mivel az időjárás lehetővé tette, elkezdődött a Föveny strand felújítása.

Varga Domokos Péter

Először a bontási munkálatokat végezték el, erre az elmúlt héten illetve hétvégén az önkormányzat és a magántulajdonosok is sort kerítettek. Erről Marton Béla polgármester tájékoztatta lapunkat. A Föveny strand felújítását már évek óta tervezi a képviselő-testület, a kötvénykibocsátásból 100 millió forintot különítettek el erre a célra.

Az első lépésben le kell bontani a meglévő korszerűtlen, valamint leromlott állapotú pavilonokat. A magántulajdonban lévőknél ez a kötelezettség a tulajdonosokat terhelte. Az önkormányzati tulajdonban lévő, a főépületen kívüli objektumok bontásának - többek között az ABC és a kerítés tartozik ezek közé - anyagi terhei az önkormányzatra hárultak. Erre a célra a testület a polgármester javaslatára ötmillió forintot különített el. A büféknek nem csak a lebontása, az újra felépítése is az üzemeltetők feladata.

 

 

 

A Föveny strand felújítását már évek óta tervezi a képviselő-testület (Fotó: Penovác Károly)

A területet 25 évre bérlik, utána új megállapodásban döntenek az ingatlan további sorsáról. Az önkormányzati tulajdonú létesítményekre kiírt közbeszerzési eljárása még zajlik - közölte Marton Béla. Ez a főépület és a bejárati portál felújítását, valamint a parkosítást foglalja magában. A pályázati dokumentációt eddig 12 cég vitte el, az ajánlatokat január 15-ig kell benyújtani. Ekkor a pályázatban kiírt paramétereknek való megfelelés alapján a közbeszerzési bizottság tesz javaslatot a kivitelezőre, a nyertesről a testület hoz döntést.

Az önkormányzati munkálatoknál a befejezési határidő június 28-a, a büféknél pedig május 31. A tervezett időpontokat mindenképpen tartani fogják - erősítette meg a polgármester. Az elmúlt héten, illetve hétvégén az önkormányzat és a magántulajdonosok is lebontották a tulajdonukban lévő létesítményeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!