Látássérültek tanácskoztak a befogadó oktatásról

Csehné Huszics Márta vezette be ezzel a gondolattal a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete műhelykonferenciáját, melyet az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban tartottak. Az egyesület elnöke elmondta, nagyon gyakran előfordul, hogy a társadalom elfordul a látássérült gyerekektől, mert nem bíznak meg bennünk, nem ismerik a képességeiket. Ugyanakkor az is gyakori, hogy a látássérültek bezárkóznak, mert nem kapják meg azokat a biztató, támogató körülményeket és instrukciókat, melyek szükségesek ahhoz, hogy az egészséges fejlődésük, az egészséges személyiségük kialakuljon.

Dr. Vörös Ibolya szemész főorvos, a pápai kórház igazgatója (balról) tartott előadást a gyermekkori szembetegségekről (Fotó: Penovác Károly)

A tanácskozáson a látássérült gyermekek oktatási problémáit, körülményeit járták körbe. Elsőként dr. Vörös Ibolya szemész főorvos, a pápai városi kórház igazgatója beszélt a leggyakrabban előforduló gyermekkori szembetegségekről. Szólt arról, hogy a külvilágból érkező információk több mint 90 százaléka a szemünkön keresztül érkezik el hozzánk. Fontos, hogy a gyermekek látással kapcsolatos problémáit mielőbb felismerjék. Ezután a szemész szakemberekkel, pedagógusokkal és a látássegítőkkel együtt egy olyan látásminőség kialakítását kell elérni, amely lehetővé teszi az iskolába és a társadalomba való beilleszkedést.

Vörös doktornő röviden és közérthetően vázolta a gyermekkori szembetegségeket, majd hallgatói kérdésre válaszolva elmondta egyik paciense történetét. Ő látóként született, 18 éves volt, mikor az iskolában kiderült, hogy rosszul látja a táblát. Kiderült, hogy nagyon súlyos, öröklött szembetegségben szenved. Annak ellenére nem keseredett el, hogy a szülei rövidesen meghaltak, kitanulta a gyógymasszőrséget, teljes életet él. Férjhez szeretett volna menni, gyereket vállalni. Elmentek genetikushoz, azt a választ kapták, hogy ötven százalék annak az esélye, hogy látássérült gyermekük születik. Vállalták ezt a kockázatot, de a jó isten kegyes volt hozzájuk, és semmi probléma nem lett a gyermek látásával.

A műhelykonferencián Makádi Zsófia pszichológus – maga is súlyos látássérült, vakvezető kutyával érkezett a megyei könyvtárba – a hallgatókat bevonva beszélt a szegregáció-integráció kérdésköréről. Később több előadásban is körbejárták a tervezett témaköröket, gyakorlati tapasztalatcserére is sor került. A veszprémi Hriszto Botev iskola és a bakonynánai német nemzetiségi általános iskola képviselői számoltak be a náluk zajló integrált oktatás tapasztalatairól és eredményeiről.

Dániába készül utazni valaki. Tájékozódik különböző forrásokból, nézegeti az országról készült fotókat, próbálja megismerni az országot. Aztán valamilyen okból a repülőgép más országba, Olaszországba viszi. Mikor kiszáll, nem tud mit kezdeni magával, hiszen nem erre készült, nem ismeri a nyelvet, nem tud kihez fordulni. De ha elfogadja ezt a helyzetet és alkalmazkodik hozzá, észreveszi, hogy a táj itt is szép, a tenger talán még kékebb, ha bizalommal fordul az emberekhez, elutasítás helyett segítséget kap. Nagyon hamar kiderül, hogy itt is legalább olyan jól fogja érezni magát, mint Dániában. (Ezt a történetet Csehné Huszics Márta a bevezetőjében azért mondta el, hogy érzékeltesse, a látássérültek maguk is sokat tehetnek helyzetük javításáért.)