Hírek

2013.04.23. 10:58

A kutatók munkájának is köszönhető a kiváló Balaton

A Balatoni Limnológiai Intézetben eltöltött negyvenhat évről, a tóval kapcsolatos kutatásokról beszélt többek között Bíró Péter akadémikus a közelmúltban a művelődési házban nagy érdeklődés mellett tartott fórumon.

Győrffy Árpád

A limnológiai intézet nem rég nyugdíjba vonult igazgatóját az alsóörsi barát és egykori iskolatárs, dr. Kölcsei Márton mutatta be. A közös éveken túl szólt azokról a meghatározó tanárokról, is akik Bíró Péter életét is később jelentősen meghatározták.

Bíró Péter részletes előadásban beszélt a Balaton történetéről, aminek feltárásában nagy szerepe volt a Lóczy Lajos irányításával 125 éve megindult szervezett Balaton-kutatásnak. A különböző tudományterületeken 32 hatalmas kötet volt a munka eredménye, ami azóta is egyedülálló eredmény. Újabb jelentős lépés volt, amikor Klebelsberg Kunó 1926-ban megalakította a tihanyi Magyar Biológiai Intézetet, aminek mai épületei úgy készültek el egy év alatt, hogy az indulást vízben kezdték, a területet fel is kellett tölteni talicskákkal. A nagy elődök között többek között Hankó Bélát, ifjabb Entz Gézát, Sebestyén Olgát, Dudits Endrét és Vojnarovics Eleket említette.

A professzor rendkívüli jelentőségűnek mondta az intézet kezdetektől kiadott évkönyveit, amikben a folyóiratok mellett az új kutatási eredményeket közölték. Kár, hogy 1975-ben az akkori vezető, Salánki János megszüntette - tette hozzá.

Bíró Péter nem szívesen vett részt a tudományos életben ma zajló iszapbirkózásban (Fotó: Győrffy Árpád)

A kezdeti évek bemutatása után szólt arról a rendkívüli szerepről, amit az intézet játszott az 1960-as évek közepétől harminc éven át időről-időre jelentkező balatoni ökológiai problémák, halpusztulások, algavirágzások kezelésében. A kutatók munkájának is köszönhetően ma nagyon kiváló Balatonunk van - mondta.

Bíró Péter beszélt arról is, hogy örül a nyugdíjazásának, már várta is azt, mert a jelenlegi körülmények nem igazán kedveznek a tudománynak. Nem mindenkinek az alkata alkalmas arra, hogy küzdjön ebben az iszapbirkózásban - fogalmazott.

A nyugalmazott igazgató szólt arról is, hogy az akadémiai kutatóintézeteket az akadémia elnökének javaslatára a közelmúltban átszervezték a hatékonyabb és olcsóbb működés érdekében. A tihanyi intézet a vácrátóti ökológiai és botanikai intézettel, a gödi Duna kutató intézettel, a Debrecenben létesített Tisza kutató osztállyal közösen alkot egy kutatóközpontot. Hogy ez mennyire lesz életképes, azt majd az élet megmondja. Annyi már most látszik, hogy háromszor drágább a korábbi modellnél - mondta a nyugalmazott igazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!