2013.05.06. 08:55
Rekordfogás a Strandi tónál - 46 kg-os busa akadt horogra
Borsosgyőr - Nem az első, és remélhetően nem is az utolsó „szörnyet” fogták ki a múlt héten a tóból. Ungvári Attila halőr nem mindennapi körülmények között, fenekezve akasztott meg egy busát, amit fél órás küzdelem árán húzott a part közelébe.
Mint azt Karvas Gábortól, a tó tulajdonosától megtudtuk, megfelelő nagyságú szák hiányában a vízbe gázolva húzták partra a zsákmányt, ami pontosan 46 kilogrammot nyomott. A tógazda azt is elmondta, hogy volt már hasonló fogásuk: négy évvel ezelőtt egy 42 kilós busára találtak. A tó korából (hetven éves) adódóan pedig biztosan úszkál még benne néhány méreten felüli harcsa, busa, csuka és süllő is.
Karvas Gábor és Ungvári Attila a rekordméretű busával (Fotó: Karvas Gáborné)
Karvas Gábor kétszeresen örül a fogásnak, mint mondta, a busa rendkívül kártékony, hatalmas étvágyú hal, ami óriási mennyiségű planktont fogyaszt, így „eleszi” a többiek elől a táplálékot. Annyi bizonyos, hogy a most kifogott példány esetében ettől már nem kell tartani.