Hírek

2013.05.22. 16:54

Szélhámosok a piacon, ingatag ingatlanbiznisz

A napokban megjelent írásunk - amelyben megszólalt egy hitelszédelgő társaság áldozata -, élénk érdeklődést váltott ki olvasóink körében. Magunk is a leveleikből, és telefonos közléseikből ismerkedünk a kispályás és a nagypályás szélhámosok módszereivel.

Gombás Gabriella

A konkrét történet során egy T.-né és egy K.-néként bemutatkozó személy M. Erzsébet ösküi lakost 50 ezer forinttal károsította meg. Azzal áltatták, hogy közreműködésükkel a családot súlyosan terhelő hitelt olcsóbbal válthatja ki. M. Erzsébet elringatta magát abban a hitben, hogy megoldást lelt a gondjaira, s miután a két nő igen meggyőzőnek tűnt - noha semmivel sem igazolták magukat s elismervényt sem adtak - elvitték az iratait és a pénzét.

További 40 ezret akartak még kicsikarni tőle, de addigra a károsult a rendőrséghez fordult.  Olvasóink leveleiből kiderül, hogy a módszer hasonló, kit kevesebb, kit több pénzzel vernek át, de az "üzlet bizalmi alapon" működik. 

B. János veszprémi lakos elmondja, nagyon is jól ismeri a két nő ténykedését, s tudni véli, hogy a K.-néként bemutatkozó hölgyet S. Bettyként ismerik, s véleménye szerint ő csak belesodródott a "nagy hal", azaz T.-né hálójába. Ő volt az, aki a felderítést végezte, rokoni és baráti kapcsolatait kihasználva szerezte be a bajba jutottak adatait.

Ismerőseitől tájékozódott a majdani áldozatok körülményeiről és adatairól, majd belépett a képbe T.-né is. Ő volt a "jól értesült", aki mindent el tud intézni állítólagos banki és egyéb kapcsolatai révén. B. János tudni véli, hogy T.-né korábban biztosításokban is "utazott": L. János hitelközvetítő irodájában dolgozott, s az ügyfeleket azzal áltatta, hogy ha biztosítást kötnek az ingatlanjukra, akkor elintézi, hogy hitelt kapjanak. A szerződéskötés után járó jutalékot felvette, majd miután a munkáltatója elbocsátotta, félszáz elintézetlen hitelkérelmet hagyott a fiókjában. Csalás miatt került bíróságra, amit H. Lászlóné olvasónk (egy házban lakott vele) is megerősített. T. Ernő olvasónk pedig pénzügyi "tanácsadásért" fizetett 20 ezret a kisstílű csalóknak.

Különösen a devizaalapú lakáshitelesek veszélyérzete csökken egyre  kiszolgáltatottabb helyzetükben


- A nagystílűek módszerei hasonlóak, csak nem tízezrekben, hanem százezrekben, sőt milliókban számolnak - mondja dr. M. Eszter balatonalmádi lakos. Barátomnak tartottam azt a fiatalembert, aki évek során tucatnyi embert vert át hitelszédelgéssel, közöttük engem is - szögezi le a jogász végzettségű idős hölgy, akinek a története megér egy alapos tényfeltáró munkát, ezúttal azonban csak a szélhámosok módszereivel foglalkozunk.  

A bírósági iratok tanúbizonysága szerint az utóbbi években egy igen szerteágazó tevékenységet folytató társaság válogatás nélkül fejte meg a hiszékenyeket, a kispénzűeket kisebb összegekkel, a nagypénzűeket milliókkal. A módszer a következő: Adva volt egy hiteliroda, amelynek a vezetője rászorultaknak bankhitelt "intézett". A hiteligénylők BAR-listás vállalkozók és más - nyakig adósságban úszó - személyek, akik hitelhez csak úgy jutottak volna, ha ingatlanfedezetük van.

Csakhogy az eladósodott emberek ingatlanjait banki jelzálog terheli, a szélhámosoknak az ingatlanok "tehermentesítésére" voltak kiválóan kidolgozott módszerei. Ehhez szükség volt egy pénztelen bűntársra, egy pénzes hitelezőre és ügyvédre is, aki a szélhámosság jogi hátterét biztosította. Lóvá téve jómódú ismerőseit, pénztelen és ingatlannal nem rendelkező bűntársai részére rövid lejáratú kölcsönt kért (természetesen kamatra), a nem létező ingatlan tehermentesítésére azzal, hogy "hitelt szerez", és abból (csóró) ügyfele visszafizeti a kölcsönt busás haszonnal. Ezt követően az "ügyféllel" elosztoztak a pénzen, a  hitelező meg bottal üthette a pénze nyomát.  

A másik módszer az idős, eladósodott emberek hitellel vagy kisebb ingatlanba költöztetésével való "megsegítése". A stróman nemegyszer hajléktalan, elesett ember, aki a nevét adja az ügyelethez - némi aprópénzért. A hitelek felvételéhez szükséges okiratokat legyártották, például a munkaviszonyról szóló céges igazolást is. De fedezet is kell hozzá. És a szédelgők találnak is, mert ezzel foglalkoznak. Hitellel kecsegtetik az áldozatot, akinek jelentős értékű ingatlanja van, némi banki teherrel, végrehajtási fenyegetettséggel stb. A szorult helyzetben levő, javarészt idős ember, beleegyezik abba, hogy az ingatlan kisebb terhét a hitelszédelgő kifizesse, majd abba is, hogy a már tehermentesített ingatlanra jelzálogot jegyezvén be - a hitelszédelgő javára - jelentős összegű hitelhez jusson.

Némi jogászi közreműködés segítségével az áldozatot rövid idő alatt megszabadítják az ingatlanjától, s mire a becsapott ember észhez tér, a lakása vagy a háza már több tulajdonost is cserél - jogilag természetesen valamennyi jóhiszemű vásárlónak bizonyul. A történeteket tovább tarkítják azok a hiszékeny pénzes emberek, akik némi haszon fejében tárgyalnak a szélhámosokkal. Nem valós adatokat tartalmazó kölcsönszerződéseket kötnek, s előre megbeszélt jelentős nyereség vagy üzletrész fejében adnak a szédelgőknek pénzt, milliós összegeket, amit sohasem látnak viszont.  Információink szerint Veszprémben 17-18 milliós "kölcsönügyletekkel" kapcsolatosan több feljelentés született, és polgári peres eljárás is folyik hasonló ügyekben.

 


A szakemberek szerint nem az a fő probléma a lakásmaffiával, hogy aránytalanul alacsony áron szerzi meg az ingatlant, hanem az, hogy ezt - legalábbis elvben - az eladó beleegyezésével teszi. Ügyvédnek, közjegyzőnek kötelező ellenőriznie az okmányok valódiságát. Egy jó ügyvéd biztosan megvédhet a csalóktól. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!