Hírek

2013.05.27. 18:01

Visszatalálni önmagunkhoz

Valamiért nem tudok előre lépni, nem sikerül állást találnom. Vágyom társra, de mintha átok ülne rajtam. Nem tudok dűlőre jutni anyámmal. A gyerekemet nem értem.

Szálka Sarolta

Talán nem ismeretlenek ezek a gondolatok számunkra, legalábbis egy lehet, hogy érvényes ránk is. De hogyan lelhetünk rá az okára, és a megoldására?  Némethné Kiss Tímea családfelállító mindkét várandóssága alatt történt egy autóbaleset, ami örökre nyomott hagyott benne. Miután kiheverték a veszteséget, és megszületett a kislány is a fiú után, épen-egészségesen, Timi elgondolkodott, hogy milyen erők működhetnek a háttérben. 

- Ha őszinte vagyok, akkor valóban a balesetek indítottak el, mert felborították a család addigi életét, a működési automatizmusok bedőltek. Úgy éreztem, foglalkoznom kell az alternatív gyógyítással. Ahol megtanultam a reikit, ott családállításokat is tartottak családterápia címszó alatt, amelyet kipróbáltam, hiszen az egész családomat érintette a fájdalom.

Tudni akartam, hogy milyen törvényszerűségek szerint működnek a folyamatok, amikről, ha nem tudunk, akkor is hatnak. Az egykori marketinges hölgy mélyen beleásta magát a Hellinger-féle módszer részleteibe. 2009 márciusában beiratkozott a családállítás képzésre Pálmai Dezső külön kiscsoportjába.  

- Megtetszett a fizikai, kézzel fogható világ mellett létező terület - a lélek világa, annak léte, érzékelése. Hogy a belső lelki munkával sok minden oldható, gyógyítható, vagy segíti a testünk gyógyulását is, mert hogy a fizikai betegségek döntő többségének a lélekben történő blokkolódás, sérülés a kiindulópontja.

Így ha a lélekben feloldódás történik, akkor gyógyulni kezd a fizikai betegség. Kiemelve egy speciálisat, nőknél gyakoriak az egykor elvesztett gyermekek után kialakuló egészségügyi bajok. Miómákat, nőgyógyászati betegségeket okozhatnak, súlyos esetben akár az anyaméh elvesztését is, ha nem tudta az anya elgyászolni a meg nem született vagy halva világra jött gyermeket.

Némethné Kiss Tímea és lánya, Németh Eszter Boglárka. Milyen erők működhetnek a háttérben? (Fotó: Penovác Károly)

Timi rengeteg kedvező tapasztalatról számol be. A rendszer ugyanis gyógyulni akar. Ráadásul a családtagok megéreznek egy jól sikerült állítást. A legkönnyebben a kicsi gyerekek szabadíthatók fel a családi nyomás alól, ezzel sokat segíthetünk rajtuk. A legtöbben párkapcsolati problémákkal vagy a szülőkkel való konfliktus feloldása miatt fordulnak hozzá.  

- Ha valaki azért jön, mert nem lel partnerre, nagyon gyakran találunk az állítás során tudattalan hűségfogadalmat valamelyik szülőhöz. Például, ha a szülőknek nem jó a házastársi kapcsolatuk, a gyermek nem meri megengedi magának a jól működő kapcsolatot. Úgy érzi, ezzel elárulná apját vagy anyját. Ez még inkább jellemző, ha valamelyik szülő nincs a képben.  

Fiúknál gyakori, hogy kiskorukban tesznek fogadalmat, miszerint nem hagyják el az anyjukat, majd ők betöltik mellette a férfi szerepét. Sok anyukának ráadásul jól esik a gyereküktől jövő elköteleződés, és nem is engedik el, így fokozottan nehéz a leendő férfinak leválni, de állítással ezt fel lehet oldani. Rálát az illető, hogy milyen tudattalan fogadalom köti őt. Ezt felismerve vállalhatja az elengedést, és tisztelettel meghajolhat az anyja sorsa előtt, és mondhatja anya, én a gyermeked vagyok, nem lehetek a párod, és nem pótolhatom neked azt, aki ennyire hiányzik. A családtagok sorsa tehát befolyásolja a miénket, akkor is, ha nem ismertük őket.

A családi mendemondák nagy része igen távol állhat a valóságtól, inkább mindenki hajlamos arra, hogy saját szája íze szerint meséljen tovább egy-egy családi történetet. Viszont az egyes emberek nem a teljes rendszert figyelik, nem néznek mögé, hogy mi miért történt, hanem kiragadnak egy családtagot, aki szerintük rossz, leírják, így aztán mindenki más jónak tűnik. Általában jellemző a családokra, hogy ha kineveznek egy bűnbakot, akkor annak a sorsa kihat a később születettekre. Legtöbbször az unoka vagy dédunoka az, aki a rendszer erői következtében viseli vagy viselni kényszerül ennek a kirekesztetett családtagnak a sorsát. 

- Felgyorsult, zajos világunkból megérkezni a lelkünkhöz csak lecsendesedve lehet, s itt a folyamatok más tempóban, sokkal lassabban haladnak. Kicsit talán lehagytuk a lelkünket ebben a rohanó világban.


Az igazán jó válaszok belülről jönnek 

A családállítás abban segít, hogy visszataláljunk önmagunkhoz, belülre, ahol a válaszok, az irányok mind megtalálhatók, és láthatóvá, érezhetővé válnak a segítő csoporttagok közreműködésével. Aztán az ott megtalált felszabadító képek, energiák hatását, erejét ki-ki átültetheti mindennapi életébe, és hasznosíthatja. Ebben a lelki munkában részt venni, segíteni mások egyéni folyamataiban, gyakran újjászületésében nagyon megtisztelő és alázatot követelő feladat. Mindenki sokat tanulhat, építkezhet, gyógyulhat belőle.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!