Hírek

2013.07.16. 16:35

Határon túli prímások is érkeztek

Az ország határain is túlnőtt az idei Anna-bálhoz kapcsolódó I. Lavotta Ferenc prímásverseny.

Győrffy Árpád

Mint a versenyt vezető Agócs Gergely népzenész, népzenekutató elmondta, sok éves kihagyás után kerül sor újra országos prímásversenyre. Ebben meghatározó szerepe volt a füredi önkormányzatnak azzal, hogy megkereste a javaslattal a Hagyományok Házát. Örömmel vállalkoztak a munkára, mert talán a versennyel is elősegítik azt, hogy ez a kultúra ne merüljön feledésbe.

Magyarországon és múltban az egykori magyar királyság területén a magyarok és a cigányok együttélése olyan példás eredményeket hozott létre, amelyekkel bátran hirdethetjük ország és világ színe előtt, hogy hogyan kell egymást gazdagítva egymás mellett élni. A versenyen olyan 16 és 35 év közötti hegedűsök indulhatnak, akik a klasszikus cigányzenei hagyományokat művelik.

 

A Brüsszelben tanuló Balogh Kulina Klaudia egy Bihari darabot játszott kötelezőként - a cimbalomnál Ürmös Sándor (Fotó: Győrffy Árpád)


A tizenhárom induló többsége Budapesti, a többiek Egerből, Székelyudvarhelyről, Révkomáromból és Brüsszelből érkeztek. A kedden zajlott bemutatón Bihari János, Csermák Antal, Lavotta János, Rózsavölgyi Márk és Szentirmay Elemér meghatározott műveiből kellett egy-egyet előadni. A versenyzőket állandó zenekar kíséri.

Suki Antal klarinéton, Váradi Zoltán brácsán játszik, Radics Tamás bőgőzik, Ürmös Sándor cimbalmozik. A zsűri elnöke Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása, tagja még Buffó Rigó Sándor a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke, Puka Károly, az 1984-es cigányprímás verseny győztese és Sánta Ferenc Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművész, a Magyar Nemzeti Cigányzenekar művészeti vezetője.

A program szerdán délelőtt 11 órakor folytatódik a Kisfaludy Galériában. Ebben a fordulóban mindenkinek az általa legkedveltebb nótacsokrot kell előadni. A verseny nyilvános, ingyenesen megnézheti bárki. Várják az érdeklődőket az eredményhirdetésre és a gálára is szerdán este kilenc órakor a Gyógy téri szabadtéri színpadhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!