Hírek

2013.10.27. 16:59

A csipkebogyó, a szombati piac híresen egészséges terméke

Tihany - A szervezők szerint legalább kétezren látogattak el a rév mellett kialakított piac szombati programjára.

Győrffy Árpád

A programot az ősz egyik jellegzetes gyümölcséhez, a csipkebogyóhoz kapcsolták. A minden szombaton megrendezett vásárban elsősorban őstermelők, kézművesek kínálják saját termékeiket, ahogy a mostani kiemelt hétvégén is. A témaválasztásnak megfelelően szombaton a korábbinál is több szörpöt, lekvárt, köztük például körtével házasított újdonságot kínáltak a magas C-vitamin tartalmú gyümölcsből, de lehetett csipkebogyóval ízesített bort és pálinkát is kóstolni, venni.

A különlegességek közé tartozott a vörösborral, hecsedli lekvárral és sok-sok zöldséggel főzött vaddisznó ragu is. A vásárlás közben, vagy után, a gyerekek ingyenesen kézműves foglalkozásba kapcsolódhattak be a nemesvámosi Fehérlófia Waldorf Iskola önkénteseinek jóvoltából. A veszprémi Instant Flow Acoustic zenekar pedig ismert pop és rock and roll slágereket játszott a maguk akusztikus stílusában.

Az évek óta rendkívül népszerű piac még augusztusban költözött az ófalu parkolójából a Balatoni Hajózási Zrt. területére. A piacot szervező Peleskei Ákos szerint az eddigi érdeklődés igazolja a lépést. Az év minden szombatján nyitva akarnak tartani. Hogy ebben az időjárás se gátolhassa meg őket, nagyméretű sátrat, illetve sátrakat állítanak fel. Minden hónapban egy alkalommal valamilyen téma köré szeretnék felfűzni az aktuális piacot. Novemberben, a Gardafesztiválhoz kapcsolódva a hal lesz a központi termék. Ekkor egy kisebb piaccal a Pisky sétány egyik telkére is felköltöznek, de lent is várják a látogatókat.

Az egyik decemberi szombaton böllérnapot tartanak kolbászokkal, hurkákkal, a januári témáról még nem döntöttek. A szombati programot azért is tartják sikeresnek mert nagyon sok új érdeklődővel találkoztak. Korábban elsősorban a környékbeli üdülőtulajdonosok és azok ismerősei jártak a piacra, de most azt tapasztalták, hogy a veszprémi, füredi térség lakói közül is sokan felkeresték őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!