Hírek

2013.10.04. 08:48

Krumpliból sohasem elég!

A perui őslakosok már ötezer éve is termesztették, Európába Pizzaro expedíciója hozta az 1540-es években. A burgonyának több ezer fajtája ismert, a világon ma mintegy kétszázezer négyzetkilométeren terem.

Nagy Imre

Magyarországon egy ember évente mintegy 50 kilogrammot fogyaszt a sokféleképpen felhasználható gumóból. Ehhez az átlaghoz már harmadszor járul hozzá a szeptember végén megrendezett Nyárádi Krumplifesztivál, ahol hagyományosan burgonyából készült, illetve azt tartalmazó ételek készítői mérik össze szakácstudományukat. Ám ha fesztivál, akkor elengedhetetlen a jóllakott közönség szellemi szükségleteinek kiszolgálása is, erről a szervező önkormányzat idén is méltóképp gondoskodott.

Szeptember 28-án délelőtt a faluház udvarán gyújtották meg a tüzeket a bográcsok, üstök alatt, és amíg a jóféle ételek: gulyások, cicegék és egyéb, krumplis étkek készültek, addig a sportpályán a kézilabdáé volt a főszerep. Délutánra illatfelhővel telt meg az udvar, ahol kézműves foglalkozás várta az ügyes kezű kicsiket és nagyokat, majd Horváth Géza fotóművész munkáiból nyitottak kiállítást.



A faluház színpadán is egymást érték a válogatott produkciók: gyermekműsor, ének- és tánckarok, dalárdák, népi- és orientális táncosok bemutatója színesítette a programot. A kondérok hamar kiürültek, ám a sokféle cicegéből kora estig tartott a kínálat. A pápai mentősök csapata (szinte minden vidéki rendezvényen rendszeresen főznek) még egy rohamkocsit is megformált a cicegetésztából, amit tejföllel színeztek meg.

A hangulat a hagyományoknak megfelelően kiváló volt, a másnap esti kellemes beszélgetést, Szent Mihály-napi őrtűz gyújtást a Tandem Együttes muzsikája alapozta meg. A település önkormányzata ezzel a programmal csatlakozott az Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! rendezvénysorozathoz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!