Hírek

2013.11.15. 12:15

Mosolygott, ha megszólalt az Építők, Építők kórus

Hetven éves korában elhunyt az egykori Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalat volt magasrangú vezetője, dr. Fekete László. Búcsúztatásán a családtagokon, hozzátartozókon, barátokon, ismerősökön kívül a kézilabda társadalom ismert személyiségei is ott voltak. Hiszen, ahogy mondják, nélküle ma nem lenne Bajnokok Ligája szintű csapata a megyeszékhelynek.

Donát Tamás

- Megdöbbentő, ami a családunkban három hónap alatt történt – mondta szomorúan dr. Fekete László fia, aki szintén ezt a nevet viseli.

– Szeptemberben meghalt a testvérem, Lívia, most meg aput temettük. Meggyőződésem, hogy ez is hozzájárult a tragédiájához. lelkileg nem tudta feldolgozni a történteket. Pécselyen dolgozott a szőlőben, amikor rosszul lett. Mindent megtettek érte, de a szívinfarktus erősebb volt nála. Mindene volt a kézilabda. Abban reménykedett, hogy a most serdülőben játszó unokáját, Lacikát egyszer láthatja majd a felnőtt csapatban is szerepelni.


Dr. Fekete László szívügyének tekintette a veszprémi kézilabda sikereket



Hajnal Csabát, az MKB-MVM Veszprém ügyvezető igazgatóját is lesújtotta az egykori VÁÉV vezető halála, hiszen együtt tették le a mai csapat alapjait.

- Sohasem felejtem el 1977. január 9-ét, amikor Laci a vállalat vezetősége előtt vázolta a terveit, hogyan lesz egyszer nagy klub a Veszprémi Építők – emlékezett vissza a sokszoros bajnok, Magyar Kupa győztes klub, kétszeres KEK-győztes, BEK ezüstérmes egyesület vezetője.

– Annyira hitt benne, hogy amikor negyedosztályú csapatként a VÁÉV szálló bitumenes pályáján elkezdtük a munkát, s vendégül láttuk az akkor bajnok Tatabányát, az ő szerény, de határozott stílusában elmondta a Bányász vezetőinek, hogy a Veszprémnek is lesz elsőosztályú aranyérmes csapata. Lépésről, lépésre segítette a munkánkat, s mindig mögöttünk állt, amikor kellett.

Forró Ferenc, az építőipari vállalat gazdasági igazgató-helyettese is megdöbbent dr. Fekete László váratlan halálán.

- Voltaképpen ketten javasoltuk az igazgatónak, hogy a kézilabdát támogassa a VÁÉV – mondta az egyesület örökös tiszteletbeli elnöke. – Elismert, népszerű vezető volt, aki mindent megtett azért, hogy a választott sportág a lehető leggyorsabban a legmagasabb szintre jusson. Ha kézilabdáról volt szó, együtt mentünk edzőért és hoztuk Kiss Szilárdot. Ha igazolni kellett, indultunk Putics Jenőért. Nagyon jó barátok voltunk. Egymás mellett ültünk az úgynevezett kiscsarnokban és az arénában is. Ha egy nehéz meccsen, vagy egy szép győzelem végén megszólalt az Építők, Építők bíztatás, mindig egymásra néztünk, mosolyogtunk, mert ugyan arra gondoltunk. Megérte akkor a kézilabda mellett dönteni. Egy remek embertől kellett túl korán elbúcsúznunk.

A hetvenes években negyvenkét építőipari vállalat volt Magyarországon. Hatvanezer embert foglalkoztatott. A VÁÉV eredményeit tekintve mindig az első háromban volt. Négyezerötszázan dolgoztak a cégnél, ezerötszáz család kapott vállalati lakást. Az igazgatő egy cseppet sem hezitált, amikor megkapta a javaslatot a kézilabda támogatására.

Egykori munkatársak, kollégák búcsúztak a család és a barátok mellett (Fotó: Zwicker Tamás)


- Azonnal átláttam ennek fontosságát, hiszen a gazdasági sikereink lehetővé tették, hogy a sportban is azzá válhassunk – válaszolt Igaz Endre, a VÁÉV volt igazgatója. Fekete László szinte megszállottan dolgozott a sportág sikeréért, amiben méltó társa volt Forró Ferenc és a mérnök úr, Hajnal Csaba. Talán ma már furcsa amit mondok. De a csapat sikerei a vállaltnál dolgozók hangulatát, munkakedvét is fokozta. Kölcsönhatásban álltak egymással. Laci okos, művelt ember lévén hamar rájött, hogy a gazdasági és sport sikerek az ő betöltött munkaköri sikereit is serkenti. Vérzik a szívem elvesztett kollégámért.

Pardi Károly az első két bajnoki cím megnyerésében elévülhetetlen érdemeket szerzett. - A beosztása és az íróasztala ellenére mindig segítőkész ember volt – szomorkodott a halálhír hallatán az egykori beállós. – Együtt sírt, együtt nevetett velünk. Amikor kikaptunk, akkor sem haragudott ránk igazán. Látszott rajta, hogy nem akar bántani bennünket, de muszáj volt néha a nem tetszésének hangot adni. Ha bármikor összefutottam vele, mindig kedves, barátságos, érdeklődő ember volt. Távozása nagy veszteség nekünk, régi játékosoknak.

Bartalos Béla volt a VÁÉV Építők SE első, igazi nagy igazolása az NB I-ben. - Talán ma már kevesen tudják, de óriási szerepe volt abban, hogy Európa hírű csapata van Veszprémnek – mondta az egykori világválogatott kapus. – Szívügye volt a kézilabda, amit a vállalat megszűnése után is önzetlenül segített. Sok mindenbe bele kezdett, amikor megszűnt a munkahelye, s bizony nem mindig kísérte szerencse próbálkozásait. Nagyon megrázta lánya megdöbbentően korai halála, ami egy szülőnek feldolgozhatatlan veszteség. Szinte bizonyos, hogy ez is hozzájárult, hogy Laci is elment. Nehéz ilyenkor bármit is mondani... 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!