Álmokkal, de hit nélkül - hogyan látja a jövőt a mai fiatalság?

Eszerint a modern történelem négy generációként ismétli önmagát - körülbelül 80 -100 évente. Feltevésük szerint ez a négy ciklus mindig megegyező sorrendben követi egymást, melyekben az adott generáció tagjai nagyon hasonló világlátással, értékrenddel rendelkeznek. Mindegyikhez társítottak egy-egy archetípust is; a Próféta, a Nomád, a Hős, és a Művész. Az úgynevezett Y generáció - vagyis az 1980-1998 között született emberek - a harmadik, tehát „a Hős” kategóriába sorolhatóak. Ők azok, akik a nagy változások korában cseperedtek fel: a gyorsan felnövő gyermekek a még gyorsabban fejlődő világban.

„Az elveszett generáció” – talán már többen találkozhattunk ezzel a fogalommal a fiatalokat illetően. Elveszett, hiszen a legtöbben nagy álmokkal tekintenek a meglepően gyorsan érkező, nagybetűs élet felé, ám a céljaikhoz vezető utat mégsem látják. Bizonytalanok, mert a nyomás sokszor túl nagy, a gazdasági környezet instabil, a munkaerőpiacon a versenyhelyzet azonban óriási. A felelősségvállalással járó, önálló életet elkezdeni nagyon nehéz, ez kétségtelen. Hiába ezekben az években adatik meg a legnagyobb szabadság, amikor talán a legnagyobb lehetőség van a kockázatok vállalására, mégis, a saját egzisztencia kiépítése minél későbbre tolódik.

Néhány héttel ezelőtt volt szerencsém találkozni egy olyan személlyel, akinek a szavai még mostanság is sokszor eszembe jutnak. Ő éppen egy olyan csoport „házigazdája” volt akkoriban, ahol fiatalok beszélgethettek egymással, megadott témákban, az élet dolgairól.

„Ma az az elterjedt, hogy a fiatalokat semmi nem érdekli, csak a szórakozásnak, a felszínes életmódnak élnek. Se tervük, se céljaik, se értékrendjük. Azonban, ahogy én ott, abban a másfél órában megismerhettem őket, egyáltalán nem így gondolom. Sokkal többet gondolkodnak az életről, sokkal jobban aggódnak a jövő miatt, mint azt hinnénk, s a boldogságot sem az anyagiakban látják; kilencvenöt százalékuk nem tengernyi pénzt, gyors autót, vagy nagy házat szeretne a jövőben. Sokkal inkább egy boldog, szerető családot.”

Szerettem volna én is utánajárni, hogy a kortársaim hogyan gondolkodnak ebben a témában. Mi manapság az elképzelés, hogyan látják magukat néhány év múlva? Mi a véleményük, mennyivel, vagy miben nehezebb most fiatalnak lenni, mint mondjuk 30 évvel ezelőtt?

Annamária, 24: „Az egyetem után mindenképp szeretnék majd dolgozni, már tavasszal elkezdek munkát keresni, hogy ne az utolsó pillanatra tartogassam. Lehetőleg a végzettségemnek megfelelő területen szeretnék elhelyezkedni. Ez lehet akár a könyvtár, akár a kommunikátor szak. Én már annak örülni fogok, ha kapok munkát, és a jövőbeni férjemmel el tudom tartani a családomat. Hát, hogy a jövőt hogy látom? Szerintem nehezebb. A munkaerőpiac telítve van, vagy éppenséggel kellenének az emberek, csak a pénzhiány miatt nem tudják alkalmazni őket. Gyakorlati helyemen is rengeteg munka volt, és kevés ember, nincs pénz. Sok helyen, ahogy én tapasztaltam, ezt úgy próbálják megoldani, hogy önkénteseket alkalmaznak, így nem kell nekik fizetni. A legnehezebb pedig azoknak a helyzete, akiknek nincs olyan ismeretségi körük. Kapcsolatok nélkül nehéz ma munkát találni. Van olyan ismerősöm, akinek se nyelvvizsgája, se diplomája és mégis dolgozik olyan területen, amihez diploma kell. A kapcsolati hálója volt megfelelő. De olyat is láttam, aki diplomásan hipermarketben pénztáros, mert nem talált a szakmájának megfelelő munkát. Semmi esetre se egyszerű, még gyakorlati helyet is igen nehéz találni. Sokszor még válaszra se méltatnak, vagy csak ígérgetnek, amiből aztán semmi se lesz. Bár nem csak nekünk, fiataloknak nehéz, mert az idősebbeket se alkalmazzák mindenhol a koruk miatt. Szóval nem csodálkozom, ha sokan félnek jövőtől.”

Réka, 19: „Én jelenleg egy művészeti szakra járok, és mellette már egy jó ideje tetoválni is tanulok. Legfőbb részben most ezt látom magam előtt, mint jövőkép. De úgy gondolom, manapság valóban nehezebb eldönteni ezt a kérdést, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Régen nem volt ennyiféle szakma, amelyek közül választani lehetett, nem voltak ennyire bonyolultak, és kiszámíthatatlanok a dolgok a munkaerőpiacon. Inkább szakmát tanultak az emberek, mint egyetemre jártak, s szerintem ez a könnyebbik, de talán az ésszerűbb út is. Nekem még sok mindent tisztáznom kell magamban a jövőképemmel kapcsolatban. Magam részéről még nagyon kilátástalannak látom a dolgot, személy szerint csak az biztos, hogy valamilyen téren mindenképpen művészettel akarok foglalkozni.”

Péter, 21: „Az egyetem után az elsődleges célom, hogy minél előbb munkát találjak. Ha nem is feltétlenül ebben a szakmában, amit elvégzek, de szeretnék egy ehhez kapcsolódó szakterületen. Jó lenne egy olyan munkát találni, amit élvezek is. Noha tudjuk, hogy a mai világban már nem annyira válogathat az ember, szinte bárminek örülni kell mégis, én úgy vagyok vele, hogy igyekszem az olyan dolgokért hajtani, amiben örömöm is lelem. Az élet persze nem csak munkából áll, ezért idővel majd a családalapítást is sorra szeretném keríteni. Viszont, szerintem ahhoz kell egy stabil háttér. Egyrészt anyagi, másrészt magánéleti, ezért elsődlegesen ezeket kell megteremteni addig. Úgy gondolom, mi, mostani kezdő munkavállalók egyáltalán nem vagyunk könnyű helyzetben, ami a munkakeresést és a karrierépítést illeti. Össze sem hasonlítható az elmúlt évtizedek viszonyaival. Amikor ugyan a körülmények sokkal szerényebbek és szélsőségesebbek voltak, ugyanakkor szinte mindenkinek volt munkája, mindenkinek volt megélhetése. Sajnos, vagy nem sajnos, sokunk kénytelen kompromisszumot kötni saját magával, és elvállalni olyan munkát, amit nem szívesen csinál. Viszont a legfontosabb, szerintem, hogy ilyenkor se ragadjunk le. És, ha kell, az aktuális munka mellett tanuljunk, fejlesszük magunkat, építsük a kapcsolatokat mindaddig, amíg el nem érjük, amit szeretnénk.”

A Bridge Budapest megbízásából készült, 20-35 év közötti magyar fiatalok körében készült reprezentatív kutatásból kiderül, hogy habár többségük szívesen képzelné el itthon az életét, azonban az anyagi biztonság miatt mégis külföldön vállalna munkát. A kutatás szerint az egyik legnagyobb hiányosság az önbizalom, és a fiatalok saját magába vetett hite. Hiszen,  habár ötből három ember az önállóságot választaná az alkalmazotti léttel szemben, vállalkozni mégis kevesen mernek. A biztonságra való törekvés természetesen soha nem gond, azonban a bátorság, és a megfelelő önbecsülés felépítése valószínűleg legalább olyan fontos feladat.