Hírek

2014.05.13. 17:26

Alpinista technikával újítják fel az elöregedett Kinizsi várat

Nagyvázsony – Nettó hétmillió forintból újítják fel a Kinizsi várat, a pénz fele pályázati forrás, a másik fele az önkormányzat költségvetésében tervezett saját pénz.

Varga Domokos Péter

Vigh-Krupla Orsolya, a község polgármestere elmondta, az önkormányzat kiemelt célja, hogy a Kinizsi vár folyamatosan fejlődjön. Ezért is fogadták örömmel azt a lehetőséget, hogy a Nemzeti Kulturális Alaphoz (NKA) pályázatot lehetett benyújtani, az ötven százalék önerőt az önkormányzat vállalta. Legfontosabbnak a torony megújítását tartották, mert mikor felhelyezték a karácsonyi díszkivilágítást, észlelték, hogy nagyon sok kő kilazult. Azaz nem csupán az állagmegóvás volt a szempont, hanem a balesetek, életveszély elkerülése is. Hosszú távú terveikben szerepel a teljes rekonstrukció, azaz a vár eredeti állapotban való visszaállítása, mivel a létesítmény évente több tízezer turistát vonz a településre. De ez milliárdos nagyságrendű tétel, ehhez kiemelt állami támogatásra vagy pályázati forrásra lenne szükség.

A vár falán egy-egy szál kötélen lóg a kivitelező cég két alpinistája: Németh Attila és Pungor Zoltán. Ezzel a módszerrel olcsóbb (Fotó: Varga Domokos Péter)

 


Április elején kezdődtek el a munkálatok, pár nap múlva mindennel végeznek, felkészülten kezdik a szezont – erről Mekler Norbert várkapitány (a Kinizsi Nonprofit Kft. ügyvezetője) számolt be. Megtudtuk tőle, az alpinista technika a legolcsóbb a földtől 25–30 méter magasságban végzendő munkálatoknál. A Kinizsi vár idén először volt nyitva télen is, a későbbiekben is nyitva lesz egész évben. A jelszó az aktivitás, még a tavalyinál is élőbb programokra számíthatnak a látogatók. Új elemként jelennek meg a gasztronómiai rendezvények, legközelebb a pisztráng lesz a középpontban, mivel ez a halfaj él a vár árkában eredő forrás vízében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!