Hírek

2014.10.15. 17:25

A hatvanhét voksból tizenhat megkérdőjelezhető Vöröstón

Vöröstó - Sokakat feldühített, hogy olyanok is szavaztak a falu jövőjéről, akik csak érdekből tértek vissza a választásra.

Heffler Péter

A vasárnapi polgármesterválasztás teljesen megosztotta Vöröstó lakosságát. A Nagyvázsony melletti kicsiny faluban mindösszesen ötvenkilenc ház található, melyeknek a fele üresen áll, a maradék viszont igen hangos, ha a település jövőjéről van szó. Az elképzelések pedig szerteágazók. Vannak, akik szerint úgy jó Vöröstó, ahogy van, míg mások komoly változásokat sürgetnének. Ami biztos, hogy a vasárnapi választáson hatvanheten tették le szavazatukat a két jelöltre, így a települést tizenkét éve vezető polgármesterre, Rákos Margitra, illetve az indulásra a falu lakói által felkért Dénes Péterre. Rákos Margit három szavazattal győzött, azonban egyesek állítása szerint, nem biztos, hogy csak a vöröstói lakosok voksai alapján.

A Vöröstót átszelő úton Horváth Sándorné gyógypedagógus nem csak hogy készséggel útbaigazítással szolgált, hanem a vasárnapi történésekről is mesélt egyúttal. - Bejelentkeztek többen is a polgármesteri választásra, akik nem életvitelszerűen laknak Vöröstón - kezdi Horváth Sándorné, aki a szavazatszámláló bizottság tagjai is volt vasárnap. - Nagyjából tizenhatan voltak, akik másik településről érkeztek, ami az itt élőknek is szemet szúrt. A dolog vége pedig összeszólalkozás lett a polgármesternő pártját fogók és az ellenzékiek között - tette még hozzá Horváth Sándorné.

Arról, hogy pontosan mi hangzott el Szutor Enikő tudott felvilágosítást adni, hiszen maga is ott volt a helyszínen. - Kerek perec kimondom, csalásnak véltük, ami vasárnap történt, ennek a véleményemnek pedig hangot is adtam - mondja a polgármesterjelölt kampányában tevékeny részt vállaló hölgy. - Négyen a választás előtti héten jelentkeztek be. Sőt, voltak olyanok, akiket a polgármester asszony hozott át. A körülmények tehát felháborítóak voltak, különösen úgy, hogy valaki olyan látja el a tisztséget, aki alkalmatlan rá - fűzte még hozzá Szutor Enikő.

A hölgy kiemelte, hogy Rákos Margit polgármesterségének tizenkét évében kevés változás történt a településen, és a hangoztatott fejlesztések, mint a térfigyelő rendszer, ami két kamera a templom tetején, vagy a konditerem a faluházban, ami az orvosi rendelő helyett épült, mind látszatmegoldások. Hozzátette, hogy Dénes Péter polgármesterjelölt ugyanakkor tényleges változásokat sürgetett és szerette volna kicsit felpezsdíteni az állóvizet. A falunapon kívül, ami valójában a német nemzetiségi nap, semmi sincs egész évben - kezdte Dénes Péter. - És megint nem történik majd semmi legalább öt évig. A legnagyobb probléma pedig, hogy erről azok döntöttek, akik nem is itt élnek. Ők télen nem fognak havat lapátolni, illetve amikor árvíz volt, ezek az emberek nem voltak itt segíteni. Nem érdekük, hogy Vöröstó élhetőbb legyen mondta még a polgármesterjelölt, aki fellebbezést nyújtott be a vasárnapi eredmény ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!