2016.10.22. 19:53
Gobelinek és borok
Zalahaláp - Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a nyolc helyi kiállító mindegyike valóságos művész, akik most legújabb munkáikkal lepnek meg bennünket. Így fogalmazott a Tűbe zárt nagyvilág címmel gobelin és hímző kiállítás, valamint az immár nyolcadik alkalommal megrendezett borút együttes megnyitóján a művelődési házban Bedő Lajos polgármester.
- Ma kiderül, hogy milyen borok készültek az idén verejtékes munkával. Le a kalappal a gazdák előtt az idén, vállveregetést érdemelnek és köszönetet, hogy minden nehézség ellenére folytatják ezt a tevékenységet – mondta a polgármester, majd virággal köszöntötte a kézimunka kiállításon részt vevő alkotókat.
A tárlaton bemutatkozó Dittrich Antalné több évtizede foglalkozik hímzéssel, Hegedűs Istvánné, Karsai Györgyné és Kardosné Szűcs Piroska gobelinekkel szerepelt, Hosszúné Pál Andrea különleges keresztszemes képekkel érkezett, Szabolcsa Istvánné hímzésekkel, Szabóné Fülöp Katalin hímzéseket és régi családi gobelint állított ki, míg Vörös Lászlóné gobelineket, kézimunkákat mutatott be.
Az érdeklődők megtekintették a tárlatot, majd nekivágtak a borútnak, amely során hét pincében kóstolták a hegy idei levét.Kép: Zalahalápon kézimunka kiállításon mutatkoztak be az asszonyok szombaton.
Fotó: Tóth B. Zsuzsa