2016.10.23. 21:01
Szellemi örökségünk - Bibó István az ellenzéki értelmiség példaképévé vált
Balatonfüred - Az 56-os forradalom 50. évfordulóján felavatott Bibó István-szobornál emlékeztek a Tagore sétányon a hétvégén. A megemlékezés után Szőcs Géza költő ifj. Bibó Istvánnal, a politikus fiával beszélgetett a Blaha étteremben.
A Szőcs Géza és ifjabb Bibó István közötti diskurzus visszarepítette a megjelent hallgatóságot 1956-ba, hűen felidézve Bibó István alakját. Szőcs Géza elmondta, nagy örömére szolgál, hogy Balatonfüreden van kontinuitása a Bibó Istán iránti tiszteletnek. A költő úgy gondolta, ez elégtétel az egykori államminiszternek.
Fontos kiemelni, hogy Bibó nemcsak cselekedeteivel játszott fontos szerepet a magyarság életében, mikor jelentős szellemi munkájával, apporttal részt vett a magyar tudatvilág alakításában, hanem halála után is, fennmaradt írásaival - elemezte Szőcs Géza. Megjegyezte: azok a pártállamot lecserélni akaró mozgalmak, civil erők, melyek által mozgatott folyamatok elvezettek a rendszerváltáshoz, végül politikai erőkké váltak. Ezek számára Bibó vitathatatlan és közös érték, egy hívószó volt.
Ifj. Bibó István fejet hajt a füredi Tagore sétányon az édesapja mellszobránál tartott megemlékezésen
Fotó: Módos Csaba
- Az 1989-90-es fordulat szellemi, mentális, politikai és morális előkészítésének, az ország megújításának kulcsszereplője volt Bibó, sőt, szimbóluma - fogalmazott az író. Ifj. Bibó István szerint édesapja egész életében arra törekedett, hogy megértést, tisztességes kompromisszumot hozzon létre ellentétes nézetű, de alapvetően nem ellentétes érdekű személyek, csoportok, rétegek között.
Szőcs Géza kiemelte: az a szellemi és erkölcsi minimum, amit Bibó István írásai képviselnek a közmorálban - például a zsidókérdés kapcsán -, annál bölcsebb okosabb, konklúziókat tisztázó írás, mint az ő tanulmánya, nincs. Az emberek beszélnek össze-vissza ezekben a témákban, ahelyett, hogy Bibót olvasnának - fűzte hozzá.
Fia szerint Bibó István büszke volt arra, hogy a minisztériumban dolgozott, osztályvezetőként fő feladata az 1945. novemberi választás előkészítése volt. Büszkeségére okot ad, hogy azóta se vonta kétségbe senki, hogy az egy hiteles, elfogadható, támadhatatlan szisztéma volt.