Hírek

2016.11.23. 13:28

Az áldozat arccal a kőre zuhant - bevérzett a koponyája

Balatonfüred, Veszprém - Egy ittas férfi olyan szerencsétlenül zuhant a földre egy ütéstől, hogy kórházba kellett szállítani. A tettest a bíróság szerdán felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Mátételki András

A Veszprémi Törvényszék elé került ügy arról szólt, hogy tavaly, november 7-én az egyik füredi sörözőben V. S. együtt italozott az élettársával. Később betért a szórakozóhelyre S. Ferenc hétéves fiával, akinek üdítőt rendelt, ő alkoholt ivott. Amikor az apja kiment a teraszra cigarettázni, a fiúcska a közelben ülő V. S. élettársát  többször megszólította úgy, hogy kigúnyolta a keresztnevét. V. ugyan rászólt a gyerekre, de az csak folytatta tovább a szójátékot. Amikor az apa visszatért a helyiségbe, V. szóvá tette fia viselkedését, s javasolta, nevelje meg csemetéjét.

S. Ferenc szóra sem méltatta az intelmeket, ám a rövidesen megérkezett élettársa felszólította V.-t, hagyja békén a gyerekét. Ekkor S. a családjával kiment az utcára, hogy hazakerékpározzanak, csakhogy az erősen ittas V. S. utánuk ment, s két kézzel erősen mellkason lökte a kisfiú apját. A férfi egyensúlyát veszítve úgy esett el, hogy magával sodorta a gyerekét, aki a betonozott útra zuhant miközben ráesett két kerékpár. Szerencséje volt, hogy előtte feladták rá a bukósisakot, amely megvédte a súlyos sérüléstől.

Az 56 éves S. Ferenc, amikor feltápászkodott a földről, a következőt mondta ellenfelének: „Na, tudod mit, ha ezt csináltad, akkor ezt nézd meg!” A követező pillanatban már lendült is a keze: az ittas V.-t szájon verte, aki megpördülve a tengelye körül arccal előre zuhant a murvás talajra. (V. S.-t a söröző előtti lökdösésért ez év tavaszán a Veszprémi Járásbíróság garázdaság miatt pénzbüntetésre ítélte - M. A.)

A szerencsétlenül járt férfit élettársa elvitte az ügyeletes orvoshoz, aki mentővel bevitette a vérző fejű férfit a megyei kórházba, ahol megállapították, hogy bevérzett a koponyája.

A Veszprémi Törvényszéken Szabó Györgyi tanácsa a büntetlen előéletű S. Ferencet életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt egy év nyolc hónap börtönre ítélte, aminek a végrehajtását három évre felfüggesztette. Egyúttal kötelezték a 111 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére. A bírónő az ítélet indoklásában kifejtette, hogy a váddal szemben nem ököllel, hanem nyitott tenyérrel adott egy pofont S. Ferenc a sértettnek, aki védekezés nélkül, közepes fokú ittassága miatt magatehetetlenül zuhant arccal a földre.

Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője elfogadta a döntést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!