Kölcsönös empátiával a sérült emberekért

Bár nyilvánvaló a test és a lélek közötti kölcsönhatás, a kapcsolat természetéről mégis eltérő nézetek alakultak ki. A közmondássá alakult „ép testben ép lélek” római költemény eredetileg éppen az ellenkezőjét jelentette annak, mint ahogyan a mai értelemben hivatkozunk rá. Arra utalt a költő, hogy a jó fizikumú, életerős embereknek is azért kellene imádkozni, hogy lelkük is művelt és nemes legyen.

- Pszichoterápiás módszerek is épültek erre a gondolatra, hiszen a test karbantartása jótékony hatással van a lélekre. A testi aktivitás hormonális változásai javítják a kedélyállapotot. Ha levertek vagyunk, könnyebben túltehetjük magunkat bánatunkon, ha a testünkön keresztül is próbáljuk felvidítani a lelkünket - mondta Fodor Ildikó. Hozzátette: mindannyian megéljük, hogy egy-egy testi tünet, mint például gyomor- vagy fejfájás, nyomottá, kedvetlenné tesz minket. Könnyen elképzelhető az is, hogy testi tüneteink mögött éppen lelki problémák húzódnak meg. Ugyanakkor arra is láthatunk példákat, hogy sérülten is lehet teljes értékű életet élni.

Fotó: Archív

Fodor Ildikó szerint a testi fogyatékkal élők lelkivilágát számos tényező befolyásolja, például az is, hogy így született-e vagy baleset miatt vált sérültté.

- A testi fogyatékkal élők is sokfélék. Alapvetően nem kell, hogy együtt járjon a fizikai állapot mentális problémákkal, sőt, a testi sérülés következtében sem feltétlenül jelentkeznek pszichés nehézségek optimális környezet, stabil személyiség esetén. Sok mindentől függ, hogy sérül-e a lélek valamilyen testi károsodás hatására - mondta a pszichológus. Úgy látja, hogy akik már gyermekként fogyatékkal élnek, azoknál óriási szerepe van a gondozóknak. Fontos, hogy optimális mértékben terheljék a gyermeket, tehát sem a teljes kiszolgálás, sem a magára hagyás nem jó.

- A beavatkozás, segítségnyújtás általános szabálya itt is érvényes: csak akkor lépjünk be a segítségünkkel, ha az adott dolgot nem tudná egyedül megcsinálni és csak annyira, hogy fejlődésre késztessük a gyermeket - hangsúlyozta Fodor Ildikó. Hozzátette: felnőtteknél más a szempont, hiszen nem az a dolgunk, hogy a fejlődésüket támogassuk. Felnőtteknél a segítségnyújtásnak van egy plusz tartalma, sokszor gesztus értékű és a kapcsolódás, szolidaritás kifejezését szolgálja. Ezzel azonban óvatosan kell bánni: fontos érzékelni, hogy a sérült embernek egyáltalán van-e igénye a mi gesztusainkra, hiszen meglehet, ezek által csak saját jószándékúságunkról szeretnénk visszaigazolást kapni, amit a másik megérez és esetleg elutasítóan reagál rá.

- A sérült emberek többsége gyakran találkozik azzal a jelenséggel, hogy sokan elkerülő módon viszonyulnak hozzájuk. Ez többnyire nem az elutasítás, kirekesztés jele, hanem egyszerűen ilyenkor mindenkinek mozgósulnak a saját félelmei, szorongásai. A saját magunk féltésére vonatkozó rossz és kínos érzéseinkkel nem tudunk mit kezdeni, ezért hárítunk. Természetesen ez megint csak félreértést szül. Mindezeket érzékelve sok testi fogyatékos tüskéssé válik, pedig némi kölcsönös empátiával áthidalható lenne a helyzet - foglalta össze a szakember, aki mindenki számára hasznosnak tartja az integrációs törekvéseket, mert a fogyatékkal élők azon túl, hogy a társadalom aktív tagjai, együttérzésre, a saját negatív érzéseinkkel való találkozásra és azok feldolgozására késztetnek bennünket.