Hírek

2016.12.28. 21:45

Öt hosszú hétvégénk lesz jövőre

A 2017-es esztendőben az ideinél is kevesebb hosszú hétvégével kell beérnünk. Egyedül áprilisban és karácsonykor pihenhetünk négy napot egyszerre.

Napló-információ

A 2015-ös évben egymást érték a pénteken kezdődő, vagy éppen kedden befejeződő hétvégék.

Jócskán volt alkalmunk akár négy napig is pihenni egyhuzamban. Az idei évben már nem volt ekkora szerencsénk, ugyan hat hosszú hétvégének örülhettünk, ebből csak kettő volt négynapos.

Még tart a téli szünet, ezért sem meglepő, hogy sok diákkal, kisgyerekkel, fiatallal találkozni a veszprémi korcsolyapálya jegén Fotó: Pesthy Márton

A 2017-es esztendő, még kevesebb pihenővel kecsegtet. Csupán ötször tolhatjuk ki a láblógatós napokat, és ezekből csak a húsvét és a karácsony lesz négynapos. De vegyük sorra az ünnepeket:

Szilveszter és újév ezúttal hétvégre esik. Hiába lenne jó még egy nap szilveszter után, erre most nincs lehetőség. Kénytelenek leszünk kiheverni egyetlen nap alatt az éjszakázás fáradalmait, ugyanis 2017 első napja vasárnapra esik, másodika munkanap.

Március 15-éig kell várni az első szabadnapra.

Az első hónapokban - hacsak nem megyünk szabadságra - nem lesz sok lehetőség pihenni. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc nemzeti ünnepe, vagyis március 15-e 2017-ben szerdára esik, így csak egy nap válik szabaddá a hét közepén. Előtte és utána is dolgozni kell, vagy szabadsággal toldjuk meg pihenőnapot.

A húsvéttal áprilisban egycsapásra javul a helyzet, 2017-ben a húsvét április 16-ára és 17-ére esik (vasárnapra és hétfőre), és a törvényi változásoknak köszönhetően a jövő évtől nagypéntek is munkaszüneti nap, vagyis négy napig pihenhetünk egyhuzamban.
Május elseje az elmúlt években mindig hétvégére esett, 2017-ben végre egy hétfői napon ünnepelhetünk, tehát a laza április egy háromnapos májusi hétvégével folytatódik. Ez is segíti a tavaszi feltöltődést.

Pünkösd hétvégéjén, június 4-én és 5-én tehát nem kell beérnünk kevesebbel, mint három nappal. Az ilyenkor szokványos gyönyörű idő arra is jó alkalom, hogy kimozduljunk.

Augusztus 20-a, az államalapítás ünnepe 2017-ben vasárnapra esik, így kénytelenek leszünk a késői tűzijáték után is korán felkelni.

Október 23-át, a szabadságharc 61. évfordulóját 2017-ben hétfőn ünnepeljük.

Mindenszentek napja, november elseje a jövő esztendőben szerdára esik, így egyetlen könnyebbség a hétközi pihenőnap lesz.

Karácsonykor lesz alkalmunk újra letenni a lantot egy időre, ugyanis december 24-e vasárnapra, 25-e hétfőre, 26-a pedig keddre esik, tehát egy négynapos hétvégével zárhatjuk az évet.

Szilveszter 2017-ben vasárnapra esik, így a szombattal és a hétfői január elsejével együtt háromnapos hétvégével indul 2018.

Az iskolai szünidő a 2017-es évben

A 2016-2017-es tanévben a téli szünet január 2-ig tart.

Ezt követően legközelebb a diákok majd csak április 13-án szabadulhatnak, amikor is elkezdődik a tavaszi szünet, mely április 18-án véget is ér.

Nyáron utoljára június 15-én mennek a gyerekek iskolába. Szeptember elseje - mely dátum általában a vakáció végét jelenti - ezúttal egy pénteki napra esik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!