Életüket adták a magyar hazáért – 74 éve történt a doni áttörés

Azért a magyar hazáért, amelynek mindig nagyhatalmak árnyékában kellett megpróbálnia érvényesíteni érdekeit - fogalmazott Köntös László, a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója a doni áttörés 74. évfordulója alkalmából rendezett városi megemlékezésen.

Fotó: Polgár Tibor

A helyi önkormányzat, valamint a Pápai Huszáregyesület szervezésében megvalósult főhajtást az Esterházy út és a Szent István út kereszteződésénél található második világháborús emlékműnél tartották. Az eseményen Kossuth Gergely énekkel tisztelgett a hősök emléke előtt, majd Köntös László szólt az egybegyűltekhez.

- Azért gyűltünk össze, hogy felidézzük a magyar hadtörténet egyik legnagyobb tragédiáját, amit a történelmi emlékezet a doni áttörés néven őrzött meg - kezdte beszédét a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója. Mint mondta, köszönet illeti a Pápai Huszáregyesületet, a pápai önkormányzatot és nagyon sokak támogatását, akik a '90-es évek elején megemlékezést kezdeményeztek a doni katasztrófáról. Kiemelte, az első megemlékezést 1993-ban tartották a Fő téren, ahol Varga Kálmán tartalékos főhadnagy, a pápai református gyülekezet presbitere mondott beszédet. Köntös László rámutatott, a mostani megemlékezés helyszínén található, eredetileg Az imádkozók nevet viselő szobrot sokan a Sirató asszonyok néven emlegetik.

Fotó: Polgár Tibor

- A szobrot 1998-ban avatták fel közadakozásból, illetve a város önkormányzatának támogatásával. A művet Sidló Ferenc alkotta 1936-ban, s az eredetije ma a Magyar Nemzeti Galériában található. A szobrot Szili István bronzöntő öntötte újra - mondta a szónok. Megjegyezte: többnyire csak a helyi szájhagyomány őrzi a történetet, amelynek eredményeként ez a szobor lett a második világháborús pápai hősök és áldozatok egyik emlékművévé s a doni áttörés áldozataira való emlékezés helyévé.

- A Sirató asszonyok elnevezés számomra sokkal kifejezőbb. Nem tudhatjuk, mi járt az alkotó, Sidló Ferenc fejében, amikor ezt a három asszonyt megkomponálta, de lehetetlen nem látni benne az utalást arra a bibliai leírásra, melyben Márk evangéliuma szerint három asszony siratta a nagypénteken keresztre feszített, önmagát feláldozó Jézus Krisztust - fogalmazott Köntös László. Kifejtette, a leírás szerint húsvét napján három asszony, a magdalai Mária és Mária, valamint Salomé ment Jézus sírjához, azonban a követ már elhengerítették a sír elől, s egy fehér ruhába öltözött ifjú azt mondta nekik, hogy a megfeszített Jézus nincs ott, mert feltámadt és él.

Fotó: Polgár Tibor

- Lehet, hogy ez a szobor nemcsak a gyászról és a halálról akar üzenni nekünk, hanem a feltámadásról és az életről is? Sőt, arról igazán? Lehet, hogy ez a szobor is azt akarja üzenni nekünk, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem az életé? Lehet, hogy a mi mostani megemlékezésünk is inkább szól arról, hogy a doni tragédia, meg annyi más tragédia ellenére mégis élünk, és mégis itt vagyunk? Hogy nem a halál diadalmaskodik itt, hanem az élet? Hogy sokszor megkísért bennünket a nemzethalál gondolata, de mi mégis itt vagyunk? Mert egy nemzet életében a halál nem az, amikor elsiratjuk és meggyászoljuk halottainkat, hanem az, amikor még gyászolnunk sem szabad - húzta alá a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója.

- Emlékszünk még azokra az időkre, amikor a II. világháború hősi hallottaira nem volt illendő emlékezni, mert akkor ez nem volt politikailag korrekt. Emlékszünk még azokra az időkre, amikor mások mondták meg nekünk, mire szabad emlékeznünk és mire nem. Emlékszünk még azokra az időkre, amikor Trianont vagy '56-ot még csak kiejteni sem lehetett. Ezért is köszönet a Pápai Huszáregyesületnek, a városnak és mindenkinek, aki azért küzdött, hogy a doni áttörést beemelje a mai közösségi emlékezetbe - fűzte hozzá.

Fotó: Polgár Tibor

Köntös László elmondta, ezen a napon egy magyar tragédiára emlékezünk, de nem az egyetlenre a magyar történelemből. - Az események ismertek. 1943. január 12-én a Vörös Hadsereg a Don-kanyarnál megkezdte támadását a Magyar Királyi II. Honvéd Hadsereg állásai ellen. Mint ismeretes, a magyar hadsereg haditechnikai felszereltsége messze elmaradt a kívánatos színvonaltól, s az utánpótlás sem érkezett meg. Ráadásul a megvédendő arcvonal mintegy kétszáz kilométeres hosszúsága nem tette lehetővé egy mély és erős magyar védővonal kiépítését.

Noha katonáink hősiesen harcoltak, az elégtelen feltételek mellett sok helyen nem tudták tartani a védővonalat, a szovjet csapatok több helyen is áttörtek s a magyar csapategységek hátába kerültek. Ráadásul a mínusz negyven Celsius-fokos irtózatos hideg is nehezítette az ellenállást. Az elégtelen feltételek miatt e szomorú eseménynek a magyar hadtörténet egyik legnagyobb tragédiája lett a következménye. Odaveszett mintegy 100-120 ezer magyar ember, hősi halált halva a magyar hazáért. Azért a magyar hazáért, amelynek mindig nagyhatalmak árnyékában kellett megpróbálnia érvényesítenie érdekeit. Nem véletlen, hogy történelmi emlékezetünk tele van hősies küzdelmekkel és tragédiákkal - elevenítette fel a Don-kanyarban történteket a szónok.

- Kérdezhetné valaki: miért kell nekünk még ma is emlékeznünk? Ráadásul ilyen tragikus eseményre is, mint a doni áttörés? Talán meg akarunk maradni a múlt fájdalmainál, mert a magyar nép ilyen pesszimista? Örül, ha szenvedhet? Örül, ha fájdalmait felemlegetheti? Szó sincs ilyesmiről. Talán, akik kevésbé ismerik a magyar történelmet, megkérdezhetik, ezek a magyarok miért tartják még ma is fontosnak, hogy nemzeti tragédiáikra is emlékezzenek. Nekik azt válaszolnám, azért, mert nekünk sokáig még gyászolni sem volt jogunk. Adassék meg nekünk a gyász joga. Nem mintha ebben lelnénk örömünket, hanem, mert élni szeretnénk - hangsúlyozta beszédében Köntös László.

Fotó: Polgár Tibor

- Életünk külső körülményei a felejtés irányába hatnak, de mégis fontos az állandóság, az emlékezés, mert szeretnénk otthon lenni ebben a világban magyarként, és a halottainkkal együtt is. Nem nekik van szükségük a mi emlékezésünkre, hanem nekünk van szükségünk a közös emlékekre. Mert amíg vannak közös emlékeink, addig tudjuk, hogy kik vagyunk mi, magyarok - zárta gondolatait a szónok.

Az MH Pápa Bázisrepülőtér közreműködésével lebonyolított megemlékezés koszorúzással, gyertyagyújtással és a Szózat hangjaival ért véget.