Hírek

2017.02.25. 21:46

Az igazi a füstölt húsos - Kocsonyafesztivál Balatonrendesen

Balatonrendes – Tizedik alkalommal is teltházat vonzott a Nők a Balatonért Egyesület helyi csoportjának Kocsonyakavalkádja.

Tóth B. Zsuzsa

A versenyen a legjobb kocsonyát idén Sápi Edit főzte, a második helyezést Lenner István érdemelte ki, a harmadik helyre pedig  Gáspár Istvánné főztje került. A hét versenyző kocsonyáit Szita László, Pécsi Lajos, és Horváth István bírálta ebben az évben is. Szerintük a jó kocsonya titka a megfelelő fűszerezés, különös tekintettel a fokhagyma és a só  mennyiségére, valamint egy kis füstölt hús sem hiányozhat a tányérból.

A babérlevél és a bors az alapfűszerezéshez tartozik, de az erős paprika sem árt bele, mértékkel. Megegyezett a zsűritagok véleménye abban, hogy a hús semmiképpen sem maradhat ki a kocsonyából, hiszen a zselatinnal készülő vega kocsonya nem igazi kocsonya. Külön elnyerte a tetszésüket az első helyezett disznófejet formázó főztje, amelyből még a malac orra sem hiányzott, ilyet ma már ritkán lehet látni. Akadt azonban kevéssé fűszerezett és túlsózott kocsonya is.

A zsűriben idén is Pécsi Lajos, Horváth István és Szita László bírálta a balatonrendesi kavalkád versenyén indult kocsonyákat

A versenyzők közül mindenkié gusztusos, tiszta étel volt, világosabb, vagy sötétebb lével, attól függően, hogy mennyi füstölt húst tartalmazott. Többen kreativitásukat bizonyítva dekorálták ki a tányért csili paprikával, citrom karikával, lilahagymával, itt azonban ez mit sem számított, a zsűri sokat kóstolt tagjait az ízek fogták meg igazán. A  13 éves, 24 tagú helyi csoport a  családtagok segítségével a programra idén is 130 tányér kocsonyát főzött, hogy a versenyen minden érdeklődőt megvendégelhessenek.  Tavaly kifejezetten erre az eseményre szereztek be száz porcelán tányért.

Kalász Istvánné a 130 tányér kocsonya között

Hiszen  ilyenkorra minden évben zsúfolásig megtelik a kultúrház, nem volt ez másként idén sem. A helyiek mellett a nyaraló tulajdonosok és a vidékiek sem hiányoznak, kicsik és nagyok kocsonyát ettek. Az egyesület vidéki csoportjainak vezetői Keszthelyről, Ábrahámhegyről, Csopakról, Balatonfüredről, Aszófőről, Badacsonytomajról ugyancsak megtisztelték jelenlétükkel a rendesieket. Az egyesület elnöke, Szauer Rózsa köszöntő beszédében méltatta a helyi csoportvezető, Kalász Istvánné töretlen lelkesedését.

A csoportvezető  pedig elmondta, hogy tíz évvel ezelőtt egy miskolci kocsonya versenyről hozta a megmérettetés ötletét, amelyet az ő példájukat látva időközben a badacsonytördemiciek ugyancsak  sikerrel meghonosítottak. Bár ott csak a szépség számít, Rendesen pedig a kocsonyák íze a legfontosabb. A lényeg, hogy ilyenkor sokan együtt lehetnek, jót beszélgetnek a vacsora mellett. Így volt ez idén is, a csoport tagjai műsorral és tombolával  szórakoztatták a kocsonya rajongókat, akik késő estig mulattak a kultúrházban.

A helyi csoport legközelebb március 27-én a Víz világnapjára vár mindenkit a pálkövei strandra, ahol a Balaton koszorúzása mellett a  gyerekeknek szintén  szerveznek programokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!